Hogyan jutok el ide

Hogyan jutok el ide

Gyülekezeti termünk és közösségi házunk kimondottan egyszerűen megközelíthető – bármilyen járművel érkezünk is. Ha mégis segítségre van szükséged a hely megtalálásban, itt minden információt megtalálsz.

Tömegközlekedéssel

A 4-és 6-os villamossal bármelyik irányból érkezve a WESSELÉNYI utcai megállóban kell leszállni. A Wesselényi utca és a körút sarkán lévő gyógyszertár mellett elhaladva a Wesselényi utcában folytassuk utunkat a városközponttól távolodó irányban (Városliget felé). Az első kereszt-utca a Hársfa utca. Ezen a sarkon van a templomunk. Bejárat: Wesselényi utca 53. sz.

A gyülekezet imatermébe, a vendégszobákba, a diákotthonokba, a lelkészi irodába bejárat a Hársfa utca 33. sz. felől.

Autóval

Az egyirányú utcák és a parkolási lehetőségek miatt legcélszerűbb vagy a Dohány utcába érkeznünk, ahonnan balra nyílik a Hársfa utca, aminek a Wesselényi utcai kereszteződésénél van templomunk saroképülete, vagy közvetlenül a Wesselényi utcába érdemes érkezni, ami azonban a körút felé egyirányú. Parkolni vagy a Hársfa utcában vagy a Wesselényi utcában célszerű.

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Márciusi alkalmaink

Márciusi alkalmaink

Istentiszteletek és más alkalmak Tartalom megosztása

Tartalom megosztása
Közvetítés

Közvetítés

Vasárnap délelőttönként 10 órától gyülekezeti alkalmunkat közvetítjük. Ez a gyülekezetünk YouTube csatornáján keresztül történik, erre – akár az alábbi gombra történő kattintással – feliratkozva értesítéseket kaphatunk a friss videókról és az éppen zajló közvetítésekről: Ennek […]

Tartalom megosztása
Házasság hete 2023

Házasság hete 2023

Hazánkban idén tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét, a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Gyülekezetünk Az 5 Szeretetnyelv című kiállítással és a hozzá kapcsolódó előadásokkal járul hozzá a rendezvénysorozathoz. A Házasság […]

Tartalom megosztása