Bár nem érdemeltem meg jóindulatát, ő mégis szeret engem és vállalta értem és helyettem bűneim büntetését.
Az Úr Jézus Krisztus nem érdemelte meg a keresztre feszítést, a halált, de mégis vállalta miattam. Ez a felismerés késztetett arra, hogy Krisztus szeretetét elfogadjam és viszonozzam.

Uram, sokszor; tegnapelőtt, tegnap és ma elárulnak téged.
Az én házamban árulnak el téged;
én vagyok az, aki elárultalak.
Nem csókkal árultalak el, mint Júdás,
de elmulasztottam a hit cselekedeteit.
Nem ezzel a köszöntéssel árultalak el:
,,Üdvöz légy, Mester!”,
hanem elmentem a testvérem mellett
és nem üdvözöltem néhány barátságos szóval.

Megállt egy pillanatra a lépcsőknél, amelyek a főutcára vezettek, és amely már tele volt munkába siető emberekkel.

A régi helyén, az átjáró kezdetén ült az idős virágárus néni. A lába elé, egy újságpapírra sorakoztatta ki a friss virágokból készített csokrait.

A néni mosolygott; idős, ráncos arca valamilyen benső örömtől sugárzott.
A fiatalasszony nem sokat gondolkodva lehajolt, kiválasztott egy csokrot és közben megkérdezte a nénitől:

- Ahogy nézem, ma boldog, ugye?
- Miért ne lennék? – válaszolta.

- Minden rendben van, hát nem?
Toprongyos volt és nagyon öreg. A fiatalasszony ezért meglepődött a matróna válaszán.

- Maga már évek óta itt ül. És mindig mosolyog. Úgy látszik jól viseli a bajokat!
- Aki ilyen magas életkort megélt, az nem kerülheti el a bajokat. Tudja, kedvesem, olyan ez, mint Jézus és a nagypéntek…

S akkor elhallgatott.
- Mint micsoda?- kérdezte a fiatalasszony.
- Mondom, mint Jézus és a nagypéntek… Amikor Jézus pénteken meghalt a kereszten, ez volt az emberiség legrosszabb napja. S amikor jönnek a bajok, nekem mindig ez jut az eszembe.

Mert ilyenkor az is eszembe jut, mi történt harmadnap, húsvétkor.  Jézus feltámadt a halálból. Amikor a dolgok rosszul mennek, már megszoktam, hogy várok három napot, mert akkor valahogy minden jóra fordul.

A fiatalasszony búcsúzásul a nénire mosolygott, majd továbbment. Azóta, amikor csak gondjai támadnak, mindig eszébe jutnak a néni szavai:

“Adj alkalmat Istennek, hogy segítsen. Várj három napot!”

„ Az egész háború utáni életem abban állt, hogy megpróbáltam kiinni magamból azt a teherautónyi Krautot, akiket Hollandiában állítottam le, meg azt a szívóskodó nácit, aki után felmentem a Bajor-Alpokba, csak hogy megölhessem. A jó öreg Moe Alley egyszer régen megmondta, minden általam elkövetett emberölés egy szép napon belebújik az ágyamba, és milyen igaza lett! A háború végeztével rengeteg rémálmom volt, elkezdtem piálni. Ha! Ha!

Azután egyszer a húgom kislánya, négyéves volt akkor, bejött a hálószobámba (a család többi tagja elviselhetetlennek tartott, mert vagy részeg voltam éppen, vagy másnapos) és azt mondta, „Jézus engem is szeret meg ő is, és ha megbánom a bűneimet, az Isten megbocsátja mindazokat, akiket újra és újra megpróbálok megölni.

Az a pici lány a szívembe talált. Kitettem a szobából és mondtam, keresse meg az anyukáját. Ott és akkor lehajtottam a fejemet anyám régi pehelypaplanos ágyára, bántam bűneimet és az Úr megbocsátotta a háborút és mindazt a sok gonoszságot, amit az évek során műveltem. 1949 vége felé letettem a lelkészi fogadalmat… Négy gyermekem van, kilenc unokám és két dédunokám.

Ha az Úr akarja, és Jézus segít, remélem, találkozhatunk… Ha nem, az utolsó ugrásnál úgyis látjuk egymást…

Részlet Stephen E. Ambrose: Az elit alakulat c. regényéből

Az életét a családjáért élte. Férjével 65 évet élt házasságban, néhány hónapja hívta haza Isten. Nagyon természetesen beszélt kapcsolatukról: „volt, hogy vétettünk egymás ellen, de mindig bocsánatot kértünk egymástól”. Teljes odaadással gondoskodott róla a nehéz időkben is. Minden reggel imádságban új erőt kért Istentől a naphoz, amit meg is kapott.

A feleség nem szerette a nehéz reggeliket, ezért minden alkalommal finom müzlivel várta férjét azokon a napokon, amikor rá hárult a reggeli előkészítésének feladata. A férj ezt nem igazán kedvelte, de a békesség kedvéért – igaz kicsit morogva – elfogyasztotta az elé tett müzlit. Amikor viszont ő következett, mindent megtett azért, hogy tökéletesen készítse el kedvenc reggelijét – a jól megszokott és hőn szeretett ham and eggs-et. Asszonykája ilyenkor kicsit megijedt a rá váró koleszterin és triglicerid szint emelkedéstől, félt az emésztési zavaroktól és a várható súlyfeleslegtől. De mi mást tehetett: ímmel-ámmal elfogyasztotta a szépen elé tett adagot.

Egy napon az ifjú férjnek nagy ötlete támadt. Mi lenne, ha meglepné a feleségét egy tökéletesen elkészített müzlis reggelivel? A gondolatot tett követte, s mire a feleség a reggeliző asztalhoz érkezett, egy frissen elkészített, a reformkonyhák gyöngyszemének is kiválóan megfelelő mézes, zabpelyhes, mogyorós müzli várta joghurtöntettel. Lett nagy öröm! Látva felesége örömét a férj is vidáman falatozta a reform-reggelit, neki is jobban esett a máskor kicsit rágósnak és ízetlennek ítélt étel.

Másnap a feleség következett. Nem felejtette el az előző napi kellemes élményt. Milyen jól esett neki, hogy kedvenc ételét fogyaszthatta! Mit tegyen? Ragaszkodjon a reggelivel kapcsolatos elképzeléseihez, vagy viszonozza férje kedvességét? Az utóbbit választotta, és legjobb tudásának valamint a szakácskönyvek előírásainak megfelelően elkészítette a ham and eggs-et.

És ez így megy azóta is, napról napra. Egyik nap müzli, másik nap ham and eggs.

Vagy mégis megváltozott valami?

Senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.  (Filippi 2,4)

Keresztényüldözés
Az Open Doors keresztény emberjogi szervezet adatai szerint világszerte fokozódott a keresztényüldözés. A legutóbbi listán 50 ország szerepel, ahol a keresztények helyzete a legválságosabb. A segélyszervezet becslései szerint világszerte több százmillió embert üldöznek keresztény hite miatt.

Család
Ma, amikor a legtöbb világi fiatal fél az elkötelezettségtől, a házasság népszerűsége mélyrepülésben van, az individuális célok megelőzik a család céljait, igazán hálásak lehetünk azokért a fiatalokért, akik ragaszkodnak az Isten által adott rendhez, áldásnak tekintik a családot, az elkötelezettséget, és készek vállalni a gyermekneveléssel járó terheket.

Egyensúly
Az élet viszonylag rövid, és nagyon ostobák vagyunk, ha nem őrizzük meg az egyensúlyt a munka és a család között… ha a siker hajszolása közben az ember elveszíti a feleségét és a gyerekeit, akkor mindent elveszít.
›››Gary Chapman

Azért imádkozunk, és azért olvassuk Isten Igéjét, mert lelkünk, szellemünk ezzel lélegzik és táplálkozik, és ezen keresztül Isten Lelke megelevenít.

Az egyik program szerint az év végére az egész Bibliát el lehet olvasni. Napi fél órát, ha erre tudunk szánni, akkor ez megvalósítható. Több fajta ilyen beosztás van, füzetben is és az interneten is. A gyülekezetben is elérhetővé teszünk egy ilyen beosztást, amelyet aki követ, az év végére végigolvashatja az egész Bibliát.

A másik Bibliaolvasó program kevesebb időt igényel naponta, de az is egy év alatt végigvezet a Biblia főbb részein. Ezt úgy teszi, hogy a bibliai eseményeket, Isten üdvtervét időrendben olvashatjuk, és ehhez naponta egy oldalnyi magyarázatot olvashatunk. Ennek a programnak az a neve, hogy „Felfedezőút a Bibliában”. Aki ebben szeretne részt venni, az havonta kap hozzá egy programot. A januári füzetet már elkészítettük azoknak, akik ezt kérték. Ha még valaki be akar kapcsolódni ebbe, kérem, jelezze.

„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” I. Thess. 5 : 16.

Amikor ebben az évben is felsoroltuk azt a sok jót, amelyért hálásak vagyunk, akkor újból eszembe jutott az idézett igeszakasz „mindenért hálát adjatok” része. Életünk pozitív élményei: a jó termés, az örömteli családi események, megfelelő egészségi állapotunk, mind hálaadásra késztető tények.

Életünk azonban nemcsak ezekből áll. Hogyan tudunk hálás szívvel az Úr elé állni betegen vagy szomorúságban egy elveszített családtag sírja mellett?  Két évvel ezelőtt – augusztusi veseműtétemet követő – az őszi hálaadó napon ez az Ige szólt a gyülekezetben. Őrlődtem azon, hogyan várhatja el tőlem a Jó Isten, hogy „mindenért”, azaz ezért is hálát adjak. Miért nem elég, hogy nagy nehezen elfogadtam a tényt, hogy meg kellett történnie? Hogyan lehet hálás szívvel emlékezni arra a magatehetetlenségre, amit az infúzió ágyhoz kötöttsége jelentett és arra az érzésre, hogy milyen fájdalmas volt a műtéti heg miatt kiegyenesedni? Hosszú hónapok harca volt ez számomra. Apai nagyapám mindig azt tanította nekem, hogy az életben bármi történik velünk, abból mindig lehet és kell tanulni; mindennek értelme és haszna van, de nem mindig értjük meg azonnal, csak távlataiban. Arra kértem az Urat, mutassa meg nekem, mit kell ebből tanulnom, és hogy tudjak hálát adni érte.

Már értem. Sok tekintetben másképp értékelem a körülöttem levő világot. Érzékelem az egészség felelősségét, az életidő értelmes megélésének kegyelmét. Az emberi test gyengeségének érzete, a tehetetlenség és a fájdalom átérzése következtében teljesen másképpen reagálok mások szenvedéseire. Tudok betegeket látogatni, amit eddig nem tudtam, mert nem tudtam átérezni a helyzetüket; képessé váltam arra, hogy vigasztaljak és biztassak, mert megtapasztaltam az emberi lehetőségek határait és a kizárólag Istenben való hit reménységét. Megtanultam hálát adni mindenért.

Megtanultam, hogy hálát adni nemcsak a jó dolgok után, nem csak valamilyen konkrét eseményt követően és nemcsak egyszer egy évben kell. Hálás szívvel kell élni és tanulni mindazokból az eseményekből, amelyeket meg kell élnünk, akár örömként, akár bánatként éljük meg azokat. Mindennek megvan az értelme, pusztán csak mi nem értjük pillanatnyilag, de kérhetjük Istent, hogy adjon bölcs és nyitott szívet a tanulásra.

Pannonhalminé Dr. Csóka Ildikó