Gyülekezeteink életében az őszi hónapok a hálaadás ünnepét jelentik, amikor köszönettel emlékezünk meg Istenünk áldásairól.
„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” I. Thess. 5 : 16.
Amikor ebben az évben is felsoroltuk azt a sok jót, amelyért hálásak vagyunk, akkor újból eszembe jutott az idézett igeszakasz „mindenért hálát adjatok” része. Életünk pozitív élményei: a jó termés, az örömteli családi események, megfelelő egészségi állapotunk, mind hálaadásra késztető tények.
Életünk azonban nemcsak ezekből áll. Hogyan tudunk hálás szívvel az Úr elé állni betegen vagy szomorúságban egy elveszített családtag sírja mellett? Két évvel ezelőtt – augusztusi veseműtétemet követő – az őszi hálaadó napon ez az Ige szólt a gyülekezetben. Őrlődtem azon, hogyan várhatja el tőlem a Jó Isten, hogy „mindenért”, azaz ezért is hálát adjak. Miért nem elég, hogy nagy nehezen elfogadtam a tényt, hogy meg kellett történnie? Hogyan lehet hálás szívvel emlékezni arra a magatehetetlenségre, amit az infúzió ágyhoz kötöttsége jelentett és arra az érzésre, hogy milyen fájdalmas volt a műtéti heg miatt kiegyenesedni? Hosszú hónapok harca volt ez számomra. Apai nagyapám mindig azt tanította nekem, hogy az életben bármi történik velünk, abból mindig lehet és kell tanulni; mindennek értelme és haszna van, de nem mindig értjük meg azonnal, csak távlataiban. Arra kértem az Urat, mutassa meg nekem, mit kell ebből tanulnom, és hogy tudjak hálát adni érte.
Már értem. Sok tekintetben másképp értékelem a körülöttem levő világot. Érzékelem az egészség felelősségét, az életidő értelmes megélésének kegyelmét. Az emberi test gyengeségének érzete, a tehetetlenség és a fájdalom átérzése következtében teljesen másképpen reagálok mások szenvedéseire. Tudok betegeket látogatni, amit eddig nem tudtam, mert nem tudtam átérezni a helyzetüket; képessé váltam arra, hogy vigasztaljak és biztassak, mert megtapasztaltam az emberi lehetőségek határait és a kizárólag Istenben való hit reménységét. Megtanultam hálát adni mindenért.
Megtanultam, hogy hálát adni nemcsak a jó dolgok után, nem csak valamilyen konkrét eseményt követően és nemcsak egyszer egy évben kell. Hálás szívvel kell élni és tanulni mindazokból az eseményekből, amelyeket meg kell élnünk, akár örömként, akár bánatként éljük meg azokat. Mindennek megvan az értelme, pusztán csak mi nem értjük pillanatnyilag, de kérhetjük Istent, hogy adjon bölcs és nyitott szívet a tanulásra.
Pannonhalminé Dr. Csóka Ildikó