Gyülekezet >> Házi csoportok

HÁZI CSOPORTOK

A házi csoportok célja
Gyülekezettünkben több házi csoport működik. Gyülekezeten belüli kis közösségeknek jelentősége abban áll, hogy lehetőséget ad a nagyobb létszámú közösségen belül is személyes, minőségi kapcsolatok kialakítására. Ezen kívül – az istentiszteleteken jellemző egyirányú információ-áramlás mellett – mód nyílik az interaktív részvételre: a Biblia közös tanulmányozása során a felmerülő kérdésekre közösen keresünk választ. Hitünk szerint és tapasztalatunk alapján ugyanis minden a teremtett világgal, Istennel, valamint az emberek közötti kapcsolattal összefüggésben, életünk összes területét érintő őszinte, becsületes kérdés a Biblia alapján vizsgálható. Házi csoportok további előnye, hogy a közvetlenebb, oldottabb légkör alkalmat ad barátaink meghívására is. Nem utolsó sorban egy házi csoport lehetőséget ad egymás közvetlenebb megismerése mellett egymás terhének, gondjainak felvállalására, egymás támogatására, közös imádságra. Így a házi csoportok működését azért is tartjuk fontosnak, mert a XXI. század individualista nyugati emberére nem jellemző, hogy a másik gondja érdekelné. Mai társadalmunk – miközben gőzerővel halad a kommunikáció új útjainak kialakításában – soha nem látott mértékben épp a kapcsolatok válságát éli át.

Jelenleg működő házi csoportok:
„Márk-csoport”:
A Márk csoport 1992-ben alakult részben az alapítók Angliában (St. Helen’s Church – London) szerzett tapasztalatai nyomán, részben a gyülekezetben kialakult ilyen típusú igény miatt. Az alakulástól kezdve az elmúlt évig két család otthonában (tea és sütemény mellett) folytak az estébe nyúló beszélgetések Isten titkairól, nagy tetteiről. Az elmúlt évtől létszámnövekedés miatt a gyülekezet kistermében tartjuk az összejöveteleket. Ilyen közös tanulmányozásnak az a lényege, hogy a biblia egy-egy részét (könyvét, levelét) versről versre haladva közösen megbeszélve megértsük annak értelmét, és mai napra is szóló üzenetét. Hetényi Attila a gyülekezet korábbi – jelenleg nyugalmazott – lelkipásztora alakalomról alkalomra készítette fel a beszélgetést irányító csoportvezetőt. Így elkerülhettük azokat a félreértéseket, téves következtetéseket, amelyeket a hiányos történelmi, egyháztörténelmi, teológiai ismeretek, vagy éppen fordításbeli problémák okozhatnak. Az elmúlt 12 év során közösen tanulmányoztuk többek közt Márk evangéliumát, Apostolok cselekedeteit, Zsoltárok könyvét, Habakukk könyvét, Pál apostol Rómabeliekhez írt levelét, stb., jelenleg pedig a Teremtés könyvét (Mózes I. könyve). A bibliatanulmányozás közös imádsággal fejeződik be. Nemcsak a megértett üzenet jegyében, hanem egyéni kérések alapján is imádkozunk, többek közt a országunkért és vezetőiért, nehéz helyzetben lévő népekért vagy testvéreinkért, betegekért, ill. gyülekezetünkért, az itt folyó munkáért. Találkozási hely és időpont: Kéthetente keddenként, a gyülekezet udvari imatermében.
>> Vissza a lap tetejére >>