Tóth Fodor Kata & Budapestifi koncert

2016. december 17. 19:00
1077 Budapest, Wesselényi utca 53.

A belépés díjtalan, de a limitált férőhelyek miatt regisztrációhoz kötött, regisztrálni a http://bit.ly/wessi53_karacsonyi linken, vagy a facebook eseményben lehetséges!

A rendezvényt a gyülekezet előadótermében tartjuk, belépés a Wesselényi utca 53 felől, a 2. számú bejáraton. Már 18:00-kor megnyitjuk a kapukat, lesz alkalom a beszélgetésre találkozásra egy kávé mellett – egymással és a zenekar tagjaival.

“Kiskoromtól fogva a zene meghatározó dolog az életemben. Nem tudom elképzelni a hétköznapjaimat zene nélkül, sokszor köré épül minden (akkor kezdek el porszívózni ha már feltettem a fülest😊). Szeretem a szép zenét, amikor egy dal érzelmet vált ki, valami újat indít el, lehet az bármilyen stílus a zenében erő van. Számomra ezt jelenti a zene.” 

A “Wessi53 akusztik” a Wesselényi utcai gyülekezet akusztikus könnyűzenei koncertsorozata, ahol fiatal és feltörekvő keresztény zenészek mutatkoznak be egy meghitt környezetben, sok beszélgetéssel. Egyfajta zenés szerzői est és közönségtalálkozó, amin valódi párbeszéd jöhet létre előadó és hallgatóság között. Mindenkit szeretettel várunk!

Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet

1077 Budapest, Wesselényi utca 53.
info@wessi.hu | +3613424746


KDB bank: 13555555-13552010-00000078