Elgondolkoztató >> Rövid írások, versek

RÖVID ÍRÁSOK, VERSEK

Megtérés
Egyesek
Az özvegyasszony két fillére
Bibliai nők: Aksza
Szava hajnali fény
„Szolgált nekik”
Isten gyermekei vagyunk


Megtérés

Nem kérdezi: hol voltál eddig,
Szép napkeltétől napestig...
Azt sem kérdezi: merre jártál?
Ó, nem kíváncsi, mit csináltál.
Hányszor csúfoltad, s hányszor hagytad,
Ha drága keresztjén kacagtak...
Elfelejtette minden vétked...
Csak átölel... csak örül néked...
...Reszked a lábad? Szemed könnybe’?
Mit mondjál néki? Hogy köszönj be?
Csak hullj le szótlanul Elébe:
Néki nincs szüksége beszédre!

Kovácsné Huszár Jolán (Részlet az Életünk 2004 márciusi számából)
>> Vissza a lap tetejére>>



Egyesek
Egyesek kedvesek, udvariasak és melegszívűek mindaddig, amíg el nem foglaljuk megszokott helyüket a padban.
Sokan akarják Istent szolgálni, de csak mint tanácsadók.
Könnyebb elmondani tíz prédikációt, mint egyet megtartani.
Amikor eljutsz lehetőségeid végéhez, akkor rájössz, hogy Isten éppen ott lakik.
Az emberek a busz elején szeretnek utazni, autójukat az út közepén vezetik és az imaház hátsó padjában kívánnak ülni.
Ha a gyülekezet jobb prédikátort akar, csak arra van szükség, hogy imádkozzék a meglevőért.
Isten nem ítéli meg az embert, csak halála után. Miért akarjuk ezt tenni mi?
A béke a mosollyal kezdődik.
(Részlet az Életünk 2004 márciusi számából)
>> Vissza a lap tetejére>>



Az özvegyasszony két fillére
Amikor feltekintett, látta, hogyan dobják a gazdagok áldozati ajándékaikat a perselybe. Észrevett ott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott abba, és így szólt: „Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe (Lk 21:1-3).
Hosszú életén át mindig megvolt a napi kenyere. Bár most szűkösebben, mint amikor férje még élt és dolgozott, de ismeri gondviselő Atyját és ez elég
Sietve készült az istentiszteletre. Kis kosárkájába nyúlt. Ráncos, öreg keze kicsit megremengett, de hálaáldozat nélkül templomba menni, az eszébe sem jutott.
Amikor beült a padba, észrevette, hogy szíve szaporábban ver, gondolata nyugtalan. Két fillér, utolsó kicsi pénzdarab... És mi lesz azután. Mi lesz vele holnap?
Nem volt ideje sokáig töprengeni, mert a szószékről a tex-tus nagy erővel robbant be a templom csendjébe: „Ne aggódjatok! Keressétek először Isten országát...” A szavak eltalálták a szegény özvegyasszonyt. Alig tudta visszatartani, hogy fel ne kiáltson: hiszen ez az, azt keresi, az Országot, amely igazság, béke és öröm!! Felujjongott. Az Ige ereje kisöpörte kételyeit. Mást is mondott még a pap? Bizonyára, de neki ennyi elég volt, és a prédikáció végén hálás szívvel mondta ki az „ámen”-t.
Kifelé menet – az emberek előtt – kissé röstelkedve, lopva csúsztatta be fillérkéjét, de a persely átellenében Valakinek az áldó tekintete rámosolygott. Ez jól esett. Pecsét volt a fillér értékére, és garancia arra, hogy ameddig neki lesznek holnapok, „A többi mind megadatik!”
Rückné Varga Mária
(Részlet az Életünk 2004 márciusi számából)
>> Vissza a lap tetejére>>



Bibliai nők: Aksza
Akkor ezt mondta Káléb: Aki megveri és elfoglalja Kirjat-Széfert, annak adom a lányomat, Akszát feleségül. Otniél, Káléb öccsének, Kenaznak a fia foglalta el azt, és így neki adta a lányát, Akszát feleségül. Amikor az asszony hozzáment, a férje rábeszélte, hogy kérjen mezőt az apjától. Amikor leszállt a szamárról, Káléb megkérdezte tőle: Mi járatban vagy? Akkor ezt mondta Káléb: Aki megveri és elfoglalja Kirjat-Széfert, annak adom a lányomat, Akszát feleségül (Józsué könyve 15:16-19).
A kortársak közül csak ketten mehettek be az ígéret földjére, és e kettő egyikének ő volt a leánya. A pusztai vándorlásban elhullt nemzedék szomorú története és az átélt csodák vérré váltak apja életében. Ez átörök-lődött a leányba is. Az új hazában ígéretes jövő várt rá. Othniélnek, a bátor harcosnak lett a felesége. Hősiességben az ifjú asszony sem maradt el férjétől. Számolt az előttük álló feladattal, a délvidéki szárazsággal, és áldást kért apjától.
Káléb részéről elhangzik a profán kérdés: „Mi járatban vagy?” „Azért jöttem, mert szükségem van a felső forrásra. A fentről jövő esőre, hogy arathassunk, mert nagy baj, ha be-zárul az ég, ha nincs kijelentés, ha kopár, kiaszott, sovány a lelki élet.” „Mi járatban vagy?” „Kell az alsó forrás is. A gyökerekig mélyrehatoló alázat, mert különben az is elvétetik, ami eddig volt.” Az apa ezt megértette és adott neki.
Az ellenség sújtotta hűtlenkedő népnek Isten szabadítót küldött. Othniél negyvenéves bíráskodása alatt nyugalom volt az országban és volt kenyér. Ehhez a stabil életteret az alsó és felső források biztosították egy fiatalasszony előrelátó gondoskodása nyomán. Kért és kapott áldást férje és népe számára. „Az Úrtól van az okos feleség!”
Rückné Varga Mária (Részlet az Életünk 2004 júniusi számából)
>> Vissza a lap tetejére>>


Szava hajnali fény
„Ma teljesedett be ez az ĺrás… és a zsinagógában mindnyájan haraggal teltek meg…” (Lk 4:16-30)
Kedves, meleg ismerős arcok néztek rá. Názáret! Sok évet töltött a faluban.
Az istentisztelet nagyon szépen, lelkesen indult; zsoltáréneklés, imádság, hitvallás. Ezután a próféták tekercseiből következett felolvasás. Erre azt igeolvasásra minden felnőttnek joga volt jelentkezni. A mostani alkalomnak az a kedvessége, hogy híressé lett „földijük” van köztük, és jelentkezik felolvasásra.
Ézsaiástól azt a szakaszt olvasta fel éppen, amelyik kedvencük volt (Ézs 61:1-2). Ezt mindig azzal a forró érzéssel hallgatták: Bár-csak itt lenne az az idő, s eljönne, aki ezt megvalósítja! Az igeolvasó, ha szólni akart valamit az igéhez, ülve tette meg. Jézus is leült.
„Ma teljesedett be ez az Írás!” – mondta, s a lelkesedés óriási lett. Éppen ők érték meg a rég várt idő elérkezését. És most telve vannak várakozással. Bizonyítani fog most!
Ebben a szikrázó lelkesedésben Jézus mindent „elront”. Szinte szeretnénk mellé ugrani: „Ne így! Nem szerzel magadnak így embereket!” Azonban Ő nem ügyel féltésünkre, hanem ilyesmit mond: „Ti azt akarnátok, hogy bizonyítsam be isteni hatalmamat. Nem teszem! A jel ritka kivétel!”
Isten szava hajnali fény, mely ráhull a körülöttünk levő dol-gokra, s más megvilágításbe helyezi azokat. Kicsi gyermekkoromban, emlékszem, milyen ijesztővé tudott lenni a sötét homályban egy nagykabát a fogason; fogvicsorgató rablónak tűnt. De mikor ráhullt a fény, minden a maga helyére került.
Ez a felragyogó Fény milyen megbecsült lehetett volna akkor ott Názáretben! Sajnos, reménykedő várakozásuk gyűlöletté változott át.
Legyen drága nekünk az ő szava! Fénye ragyogja be életünket! Juhász János
(Részlet az Életünk 2004 júliusi számából)
>> Vissza a lap tetejére>>


„Szolgált nekik”
„Simon anyósa lázasan feküdt, és mindjárt szóltak felole Jézusnak, aki odamen-ve megfogta a kezét, és talpra állította, úgyhogy az asszonyt elhagyta a láz, és szolgált nekik” (Márk 1:30-31).
Az asszony makacs volt, veje lobbanékony.
A tengerparti, messziről békésnek tűnő házban előfordultak szikrázó pillanatok. Akkor kezdett csak mérséklődni az otthon feszültsége, amikor a kérges kezű halász a Názáreti mellé szegődött. Ott egy kicsit megszelídült, de amikor hazaért, az öregasszony hamar kihozta a sodrából. Bántotta is ez. Szerette volna, ha a Mesterrel megélt béke valahogy az otthonába is beköltözik.
Az asszonyt az bosszantotta, hogy veje jámborabb, mint ő, ezért dacból elhanyagolta a ház körüli munkát. Arra nem gondolt, hogy a lélek féregellensége a testet is megrágja.
Egy napon váratlanul belázasodott. Teste forró lett, állapota percek alatt válságossá vált. Péter azonnal hívta a Mestert. A megcsontosodott ó-természetből a hideglelésnek volt mit kiéget-nie, de mielőtt egészen felperzselte volna, Jézus megérkezett.
– Elég már, eredj el! – hangzik a dorgálás, és a szelíd, gyógyító kéz felsegítette a beteget. Az Úr jelenléte a felfordult otthonban rendet, a szívekben békét teremtett.
A Szentnek érintésétől új életre ébredt anyós most már csak egyet tett: felkelt és a körülötte levőknek szolgált gyógyultan, örömmel.
Rückné Varga Mária (Részlet az Életünk 2004 novemberi számából)
>> Vissza a lap tetejére>>



Isten gyermekei vagyunk
„Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk” (1Jn 3:1).
Ki ez, és milyen boldog korban élt, hogy ilyen lelkesen tud kiáltani: „Látjátok, hogyan szeret minket Isten!”
Az ásatások rég feltárták azt a kort. Nyomát sem találták a boldog időknek. De hogyan tudhatnának mindent az ásók, még azt is, hogy voltak és lesznek emberek, akikhez annyira közel jött Jézus Krisztus, hogy látnak?! Látnak egy kezet, mely tartja őket, mint a kábel a mélyre ereszkedett búvárt. Műtőből toltak ki valakit – félig eszméletlenül, falfehéren, megkínzottan kereste szemével a folyosón a házastársát. S mikor szemük találkozott, a hozzátartozás boldog mosolyával, nyugodtan hunyta be újra szemét. Éles kések vágnak sokszor, de a Legjobbhoz tartozunk.
Ebben a világban jelent meg Isten! Jó ideig csak húsvét volt a keresztyének nagy ünnepe. Erre emlékeztek minden vasárnap: feltámadott, és közel vagyunk a végső időkhöz. Mikor azonban „Késett a vőlegény”, itt, ebben a világban kellett megtalálniuk a hit útját. Ezután, csak 400 körül kezdték ünnepelni karácsonyt. Meglátták, milyen drága az inkarnáció, a testbe öltözés üzenete.
Isten ebben a testben, ebben a világban jelent meg. A világot karácsony óta nem nézhetjük Isten nélkül, és Istent sem a világ nélkül.
Háborog a tenger? Nehéz sokszor az élet? Bizony, háborog, bizony, nehéz. De ott azon a ponton, ahol éppen problémáink vannak, jelent meg Jézus, hogy bennünket odakapcsoljon a Cso-dálatoshoz, az Erős Istenhez, a Békesség Fejedelméhez, hogy mi is elmondhassuk munkában, örömben, bajok között: Látom, sze-ret minket az Isten!
Ó, te üdvadó, áldást, fényt hozó, békét hirdető karácsony!
Ujjong a szívünk, Jézus jött értünk! Hívek, örvendezzünk e napon!
Juhász János(Részlet az Életünk 2004 decemberi számából)
>> Vissza a lap tetejére>>