Gyülekezet >> Vezetőség
VEZETŐSÉG
Az elöljáróság
Más baptista gyülekezetekhez hasonlóan a gyülekezet életét a tagok által
megválasztott vezetőség irányítja, melyet elöljáróságnak hívunk. Az
elöljáróság feladata, hogy a gyülekezet folyamatos működéséhez szükséges
döntéseket meghozza, sáfárkodjon (hűséggel kezelje) a meglévő emberi és
anyagi lehetőségekkel. Az elöljárók továbbá időről-időre megvizsgálják,
hogy a gyülekezet programjai, eseményei összhangban vannak-e a gyülekezet
hitvallásával, kitűzött céljaival. Ezeket a feladatokat, felelősségi
köröket maguk között megosztják. Jelentősebb kérdésekben a teljes
gyülekezet hoz döntést a havonta egyszer megtartott „Gyülekezeti
tanácskozáson”. Az elöljárókat a gyülekezet általában 4 éves időtartamra
bízza meg. Az elöljáróságot a gyülekezet lelkipásztora, valamint a
gyülekezetvezető vezeti. Rajtuk kívül hét tagja van az elöljáróságnak.

Lelkipásztor: Kübler János
Gyülekezetvezető: Ugrai
Kovács Arthúr, presbiter
Lelkigondozói csoport
Gyülekezetünkben a lelkigondozói feladatokat – a baptista gyülekezetekre
jellemző gyakorlattól eltérően – nem kizárólagosan, vagy elsődlegesen a
lelkipásztor, illetve az elöljáróság látja el, hanem az elöljáróságon
kívül van a gyülekezetnek egy lelkigondozói csoportja idősebb,
tapasztaltabb vezetőkből, akiket presbitereknek nevezünk. Az ő feladatuk,
hogy számon tartsák és lelkileg erősítsék a gyülekezet – különösen
egyedül álló, idősebb – tagjait, valamint a családokat, illetőleg a
gyülekezet iránt érdeklődő kívül állókat. Ezt a feladatmegosztást az
elmúlt időszakban nagyon hasznosnak találtuk. A lelkipásztoron és a
gyülekezetvezetőn kívül a lelkigondozói csoportnak öt tagja van.
>> Vissza a lap tetejére >>