Isten dicsőítése

Isten dicsőítése

A gyülekezeti zenélést, éneklést már megtérésem előtt is gyakoroltam, ám Isten szívből jövő dicsőítése, a valódi szolgálat csak pár éve része igazán az életemnek. De hálát adok az Úrnak, hogy nem hagyott benne abban a langyosságban, melyben sokáig megmaradtam – ez a folyamatos elhidegülés vezetett el végül egy olyan mélypontra, ahonnan már tényleg csak Isten szabadító kegyelme tudott felemelni. Hála Neki, azóta egészen új alapokra helyezte bennem az Ő dicsőítését, s azóta is folyamatosan formálódom ezen a téren.

Megláthattam és megérthettem, hogy nem kell keresnünk, de nem is találnánk nyomósabb indokot az Ő magasztalására, minthogy egyszerűen Ő méltó rá, és az Ő méltósága nem függ az én hangulatomtól, a problémáimtól, vagy érzelmeimtől – bármikor lerakhatom mindezeket az Ő keresztje elé, és Ő felszabadít az imádatra.

A fókusz mindig Istenen van, nem a zenészeken, sőt vallom, hogy a dicséretben nincs különbség gyülekezet és dicsőítő csapat közt, a mi dolgunk csak annyi, hogy úgymond beálljunk a frontvonalba, mikor a közösség egységben az Úr előtt leborul, és mindeközben a Sátán mesterkedéseinek ellenáll a Szent szellem segítségével. Ez persze rámutat, mekkora a felelőssége a szolgálatnak, mert csak akkor tud felmagasztaltatni Isten minden név fölé, mikor átadjuk a Szentléleknek az irányítást, engedjük, hogy Ő munkálkodjon, hiszen Nála tökéletesebben senki sem tudja dicsőíteni a Fiút. Ehhez az Úrtól kell kérjük, hogy tisztítson és üresítsen meg az Ő imádatára, mert csak így tud rajtunk átvilágítani.

Ezeken az alkalmakon különféle módon tapasztalom az Ő munkáját. sokszor van, hogy jelenlétét nagyon személyre szólóan élem meg, ám az is többször előfordult, hogy a Szentlélek megjelenését közösségi szinten, mindenki számára nyilvánvaló módon tapasztaljuk meg. Átéltem már, hogy jelenléte felemelt, szinte repített, volt, hogy bevilágította a szívem, és rámutatott bűnökre, sőt, megtapasztaltam egyszer azt is, milyen az, mikor az Ő dicsőségének a súlya szinte összeroppant engem.
Hiszem, hogy ezek az élmények, megtapasztalások nem önmagukért vannak, Isten céllal tárja elénk az Ő szentségét. Tavaly hallottam egy igehirdetésben a következő (nagyon is valóságos) isteni körforgásról. Mikor magasztaljuk Őt, és felemeljük a Nevét – hiszen Ő méltó rá – Ő megmutatja az Ő dicsőségét, ami minket nagyobb imádatra indít. Erre Isten még jobban kijelenti szentségét, ami nálunk még nagyobb magasztalást generál, és ez így mehet egy életen át, mikor Ő az Őt megillető helyre kerül az életünkben és a szolgálatunkban.

„Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük
az Úr dicsőségét mindnyájan,
ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által
dicsőségről dicsőségre.”
(2 Kor 3:18)

Ez az ige nyitotta fel teljesen a szememet, hogy meglássam a dicsőítés lényegét. Csodálatos, hogy abban a közvetlen jelenlétben, melyet megtapasztalunk az imádat során, a Lélek átformál minket dicsőségről dicsőségre, azokká az emberekké, akikké Ő minket eltervezett a világ teremtetése előtt, tökéletesen az Ő képére és hasonlatosságára. S bár ennek a folyamatnak jeleit láthatjuk és tapasztalhatjuk a dicsőítésen keresztül, ilyenkor kapunk a Szent szellemtől impulzusokat. A formálódás kitart egy életen át, míg el nem érjük az Ő országában menyasszonyként a tökéletes megszentelődést.

Kovács Anna

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Felfoghatatlan szeretet

Felfoghatatlan szeretet

Szerettem élni, a szó világi értelmében. Minden nagyobb nehézség ellenére, amiből nekem is kijutott az életben, meg voltam róla győződve, hogy annyira érdemes ember vagyok, hogy a sok élmény és izgalom, a nyaralások, a lógások, […]

Tartalom megosztása
Út a megtérésemhez

Út a megtérésemhez

23 évem alatt még sosem éreztem ekkora szükségét Jézusnak az életemben, a közeledni vágyó akaratomat, a bibliai tanításoknak a fontosságát, mint most. Nem volt részem keresztény nevelésben, a családból senki sem volt – nagymamámon kívül […]

Tartalom megosztása
Imában átadtam…

Imában átadtam…

Megtérésem nem friss történet, már három és fél éve, 2017. szeptember 9-én, éppen a névnapomon volt. Édesapám, Réz Ádám 16 éve tért meg, anyukám meg 10 évvel ezelőtt. Fiatal koromban jó neveltetést kaptam, tudtam, hogy […]

Tartalom megosztása