Gondolatok Megváltónk feltámadásának és az esztendő fordulásának kettős ünnepén.
Van, aki az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, a másik pedig egyformának tart minden napot… (Róm 14:5)
A kereszténység kezdettől fogva nem volt egészen egységes az ünnepek megítélésében. Pál apostol fenti szavaiból tudjuk, hogy érdekes módon mind a két gondolkodás valahol a teremtésben, illetve a teremtettségben leli forrását. Aki az egyik napot különbnek tartja a másiknál, arra gondol, hogy már az égitestek teremtésénél szó van az ünnepekről. Aki meg úgy érvel, hogy minden nap egyforma, az a természet rendjén tájékozódik, hiszen az állatvilág – például a kismadár – nem tesz különbséget az egyes napok között, neki a tegnap éppen olyan, mint a ma, s a ma ugyanolyan, mint a holnap. Ámbár mi tudjuk, ahogy egyébként a kismadár is jól tudja, hogy hosszabb távon nem ilyen egyszerű a helyzet, mert a fészkelésnek, a költésnek, a költözésnek a nagy egészen belül „rendelt ideje” van:
Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. (Préd 3:1 KG)
Ha mármost a természet körforgásába – napba, holdba – rendelt idő van kódolva, akkor jó meghallanunk az újév üzenetét, mert az újévnek – ennek a szintén kódolt időpontnak – evangélium értékű üzenete van. Azt hirdeti, hogy Isten teremtői döntése szerint, az Ő felhatalmazása alapján lehetőségünk van az újrakezdésre. Nem kell belefagynunk a múltba. Nem kell változatlanul cipelni tegnapunk terheit. Legyen számunkra az újév az újrakezdés Isten-kínálta lehetőségének kiemelt alkalma. Ha valaki ilyenkor csupán azt a megszokott kérdő sóhajt mondaná el, hogy „vajon mit hoz a jövő”, már azzal is nyert valamit; mert az ilyentájt sokszor kimondott négy betű – a BÚÉK – nagyon fontos igazságot hordoz: meg kell újítanunk az Úrba vetett bizalmunkat. Ismételjük el magunknak, és buzdítsuk egymást azzal, amit e négy betű jelent, legalábbis számunkra, keresztyének számára: Bízzad Újra Életed Krisztusra.
Ám nemcsak az a kérdés, hogy mit hoz a holnap; legalább ugyanilyen fontos, hogy mi hogyan fogadjuk, ami jön – hogyan reagálunk az eseményekre. Ebben Isten segítségünkre siet, és mert akarja, szorgalmazza az újrakezdést, programot ad hozzá. Jeremiás próféta könyvében például így sürgeti:
Szántsatok föl új szántóföldet, ne vessetek a tövisek közé! (Jer 4:3)
Vagyis eleve óvni akar bennünket attól, hogy a jövőnk meddő legyen, hogy értelmetlen és gyümölcstelen életet éljünk. Máshol – elhagyva a szántás-vetés képét – világos, konkrét, de nagyon meghökkentő szavakkal szól:
Szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket (Ez 18:31 KG)
S ha erre mi riadtan visszakérdezünk: Uram, én akarván akarom, de honnan, és hogyan vegyek új szívet és új lelket, akkor a válasz Nála készen vár. Így ígéri:
Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. (Ez 36:26)
Akkor most hogyan? Ő ad, vagy én szerezzek? Az menten világos, hogy magamtól nem telik, de – és ez a kegyelem pillanata – ő fölkínálja. Fölkínálja, de nem tukmálja rám. Fontos tudnunk, hogy ez nem jóslat. Az azt jelentené, hogy az én akaratomtól teljesen függetlenül meg kell történnie; mert ez a jóslat természete. Itt viszont próféciáról van szó, vagyis Isten szándékának meghirdetéséről, amely az én elfogadó, együttmunkálkodó válaszomra vár. Ez kegyelmi kínálat, amelynek alapját Megváltónk halála és feltámadása teremtette meg.
Végül szeretném mindezt három egyszerű mondatba összesűríteni:
• Isten minden bűnből, minden elhibázott, vagy céltalan életből újrakezdésre hív.
• Az ajándékul adott idő mellé segítségül igét ad, vagyis tartalmas életet, hozzá programot kínál.
• Kész együtt–munkálkodni velünk.
A Szent és Végtelen kész együttmunkálkodni a botladozóval és végessel. Van ennél megtisztelőbb? …És lehet ennél reményteljesebb indulás?
Hetényi Attila
