Meggyőződésem szerint Istentől kaptam a jelenlegi munkámat három és fél éve, kivett engem a multi vállalatok taposómalmából. Nagy hála van a szívemben.
Jelenleg egy magyar, magántulajdonban levő vállalat francia természetes kozmetikumának gyógyszertári képviseletét látom el. Sok emberrel találkozom a munkám során, a látogatások alkalmával mindig jut idő egy kis magánbeszélgetésre. Több gyógyszertári vezetőről kiderült időközben, hogy testvérek vagyunk az Úrban. Arra is volt példa, hogy egy ilyen beszélgetés során megosztotta nehézségeit és imádságban Isten elé vittem az ügyét.
Szeretem a munkám, igyekszem, hogy minden cselekedetemmel Isten dicsőségére legyek. A munka és annak gyümölcse áldás. Salamon ezt írta: „De az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából.” (Préd 3:13)
Legyünk szorgalmasok és becsületesek. Ha keményen dolgozunk, és megtanuljuk jól végezni a munkánkat, az áldásokhoz vezethet. A munkaadók sokszor nagyra becsülik a szorgalmas, hozzáértő munkásokat: „Akiről azt látják, hogy ügyesen dolgozik, az biztosan a királyok szolgálatába fog állni, nem marad az alacsony rangúak szolgája.” (Péld 22:29). Emellett becsületesen kell dolgoznunk, mivel keresztények vagyunk: nem lopunk pénzt, eszközöket vagy időt a munkáltatóinktól. „…dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek.” (Ef 4:28). Az olyan munkavállalóban, aki becsületes ember hírében áll, valószínűleg megbíznak. És akár észreveszi a munkáltatónk, hogy példamutató, szorgalmas munkások vagyunk, akár nem, megelégedéssel tölthet el bennünket az, hogy tiszta lelkiismeretünk van és örömöt szerzünk annak az Istennek. „…ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat. Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget.” (Kol 3:22–24).
A munkatársaim tudják, hogy megtért, keresztény ember vagyok. Igazából egy csodabogárnak tartanak. Lélekmentő aratásról még nem tehetek bizonyságot, de például azt már tudják és mondják is, ha együtt ebédelünk, hogy Anita, hálát adsz az ételért?
Úgy gondolom, hogy a hívő embernek végső soron mindig Isten a munkaadója. Ha valaki Isten hívására végzi a munkáját, akkor az nem kényszerű kötelezettség, hanem hivatás. Isten elhív a munka elvégzésére, és ha így végzem a feladataimat, akkor a legmagasabb rendű hivatásomat teljesítem.
Réz Anita
