Az Úr csodásan működik…

Az Úr csodásan működik…

Hálás vagyok, immár 8. éve, a Mennyei Atyámnak a földi életem 70. évében megtörtént megújításáért. Azóta úgy érzem, hogy az új, a hívő élet igazi boldogságot, békét hozott számomra és gyógyítva hatott kapcsolataimra is.

A sokirányú gyülekezeti életben igyekszem kivenni a részemet, és örömöt okoz nekem az is, ha időnként fotózásra nyílik alkalom. Az örömben van egy nagyobb örömöm is: az, amikor kedves tartalmú reagálásokat kapok a testvéreimtől, a képekért. A fotózás mellett az Úr egy újabb kaput is megnyitott előttem. Isten rám vonatkozó további tervének tartom azt, hogy a Gedeon emblémákkal kiadott, az Egyesült Államokban nyomtatott Bibliákat kórházakban is ajándékként terjesztő Gedeon Társaságba önként jelentkeztem. Az idén tavasszal – több hónapos látogatás, kölcsönös ismerkedés után – felvettek engemet is a társaság Pesti Táborának tagjai közé. Köszöntő levél, és kitűző érkezett a központból, majd két igét is kaptam útravalóul a Tábori elnöktől:

Igyekezz kipróbált emberként
megállni az Isten előtt. (2Tim 2:15a)

Légy hű mindhalálig, és neked adom
az élet koronáját. (Jel 2:10b)

Hívő testvéreim száma így 17 fővel gyarapodott. Azért jelentkeztem ebbe a Táborba, mert példát láttam egyik hívő testvéremnél arra, hogy jó és áldott dolog az ilyesféle időigényes jótékonykodási ténykedés. Ez is egy szolgálat Isten felé. A Bibliaosztási alkalmakon túlmenően, heti rendszerességgel, hétfőnként, kora este imaórát is tartunk, amelynek része az újabb Bibliaosztási tervek egyeztetése is.

Horváth Kálmán

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Krisztust szeretném követni teljes szívből

Krisztust szeretném követni teljes szívből

Rácz Sándorné Ica vagyok. 1946-ban születtem egy Heves megyei faluban, öten voltunk testvérek. Katolikus, templomba járó család voltunk. Mindig hittem, hogy van egy mindenható jó Isten, s akkori felfogásunkkal istenfélelemben éltünk. Hiszem, hogy szüleim a […]

Tartalom megosztása
Isten készítette elő számomra

Isten készítette elő számomra

Varga Tímea vagyok. Nagy, keresztény családban nőttem fel, konzervatívnak mondható közegben, ami már akkor sok ellenkezést, lázadást váltott ki belőlem. 14 éves koromban, egy nyári táborban fogalmazódott meg bennem, hogy én is meg szeretném tapasztalni […]

Tartalom megosztása
Légy engedelmes az Úrnak!

Légy engedelmes az Úrnak!

Petrekovits Noémi vagyok, 21 éves és Budapesten élek a családommal. Jelenleg egyetemista vagyok, kereskedelem és marketing szakon. Keresztény családban nőttem fel, azonban kisgyerekként nem jártam gyülekezetbe. Csak kilenc évesen kezdtem el, de eleinte egyáltalán nem […]

Tartalom megosztása