Isten küldött egy embert

Isten küldött egy embert

Régóta lenyűgöz Naamán története: a szolgáló egymondatos bizonyságtételétől a pogány arámi, meg az aggályos izráeli királyon át a prófétáig, majd onnan a Jordánba merülésig Isten hány embert megmozgatott egyetlen ember javáért. Ugyanígy tetten érhető kegyelmének nagyvonalúsága mindannyiunk életében. Eszköztára szinte végtelen: szülők és rokonok, testvérek és barátok, pásztorok és tanítók, ismerősök és ismeretlenek. Azok közül, akiket saját életemben küldötteiként felismertem, itt most csupán kettőt kívánok felidézni, őket is csak egy-egy villanásnyi emlék erejéig.

„te magad légy példaképük a jó cselekedetekben, mutass nekik a tanításban romlatlanságot és komolyságot” (Tit 2:7)

Az első egy nálam néhány évvel idősebb diáktársamhoz kapcsolódik. Sokirányú tehetségével szerényen szolgált; szelíd, bölcs gondolkodásával többünknek példaképe lett. De az a máig feledhetetlen esemény – amit talán nem túlzás rám nézve sorsformálónak nevezni – mindössze pár percig ha tartott: önfeledt, sugárzó arccal állt a bemerítő medencében az áldó kéz alatt. Mint barát tudtam, micsoda mély vívódás előzte meg ezt a győztes, és boldog békességet. Lehet, másoknak fel se tűnt ez a látvány, nekem életre szóló üzenet volt. Csendes, titkos ösztönzésként munkált bennem: könnyelmű döntéstől óvott, mélyrehatóra meg bátorított, míg néhány év múlva én is közös Urunk nyomdokába léptem.
A másik pillanatkép is diákéveimhez kapcsolódik. Szabad időmben, csak úgy a magam örömére harmóniumozgattam az imaházban, amikor váratlanul – akkor még nem tudtam, hogy Isten küldötteként – bejött valaki. Én még gimnazista voltam, ő akkor kezdte a pedagógiai főiskolát. Leült mellém, csendesen beszélni kezdett, és feltárult előttem az a szenvedélyes küldetéstudat és szorongató felelősség, ami a pedagógusi pályára kényszerítette. Eleve jövőtlenségre kárhoztatott gyerekeket a kárhozattól megmenteni, Istentől kapott felelősséggel vállalni sorsukat. Tűz volt szavaiban, de mögötte higgadt végiggondolás: vállalta e küldetést, pedig tudta, hogy ellenséges ideológiai környezetben kell megvalósítania. Bennem – bár akkor még polgári pályára készültem – ott nyomban formálódni kezdett az elhatározás, hogy akár merre sodor is az élet, a fiataloknak minden erőmmel támasza leszek. Azt persze nem sejthettem, hogy Isten ezt már lelkipásztori szolgálatom előkészületének szánta.
Életem e két epizódjának elbeszélésével mindenkit bátorítani szeretnék: hiszen nemcsak a teljes életmű, hanem már egy-egy, elfutónak tűnő pillanat, vagy egy személyes beszélgetés is életformáló lehet mások számára.
Timóteus, Titus: „légy példa!” (1Tim 4:12, Tit 2:7). Ifjak, segítsétek a még ifjabbakat is!

Hetényi Attila

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Növekedés

Növekedés

Újévkor sokan újévi fogadalmakat teszünk – ez a szokás. De szokás az is, hogy ezeket az újévi fogadalmakat azután nem tartjuk meg. Sőt, egy év elteltével gyakran már arról is elfeledkezünk, hogy mit is fogadtunk […]

Tartalom megosztása
A Gyülekezeti hétvége és a háború

A Gyülekezeti hétvége és a háború

Szabad-e jó lelkiismerettel élvezni a gyülekezeti hétvége örömeit, áldását – amire készülünk október közepén –, miközben tudjuk, hogy nem is olyan messze tőlünk, a frontvonalon olyan fiatalemberek lőnek egymásra és halnak meg egymás kezétől, akik, […]

Tartalom megosztása
Pünkösd

Pünkösd

Minden évben nagy örömmel adunk hálát Pünkösdkor is a Szent Lélek ajándékáért. Isten szívesen és örömmel ajándékozza meg gyermekeit saját lelkével, természetével. Ő teremtett minket, ezért jól tudja, hogy egyedül, önmagunkban képtelenek lennénk a tiszta, […]

Tartalom megosztása