Ahogy visszatekintek az életemre, számtalan olyan személy jut eszembe, akiknek valamely tulajdonsága, cselekedete példaértékű volt számomra, valamilyen módon befolyásolta az életem alakulását.
Először említem édesapámat, akinek a kimondott szavára, megtett ígéretére mindig biztosan számíthattam. Gyerekként kimondhatatlan biztonságot adott, hogy sosem kellett azt megélnem, hogy egy ígéret után valahogy mégis másképp alakultak a dolgok. Édesapám másik meghatározó jellembeli tulajdonsága: egyenessége, becsületessége. Azt gondolom, istenképem alapjait ő ezzel tette le. Édesanyámmal kapcsolatban józan derűlátása, együttérzése az, ami különösen fontos számomra, amely sokszor átsegített túlaggódott estéken.
Pályaválasztásomra döntő hatást egykori magyartanárom gyakorolta, aki fejből elmondva tanította a János vitézt és a Toldit. Bár vasszigora hozott szorongó perceket, de mély nyomott hagyott bennem az, hogy ifjúkori próbálkozó elemzéseimet, olvasmányélményeimet milyen bátorítóan, támogatóan, elismerően fogadta.
Megtérésem kora kamaszkoromhoz kötődik. Gyülekezetben felnőve az úrvacsora különös misztériuma ragadott meg. Ezen elindulva hamar megérkeztem Krisztus megváltási művéhez, és a számomra legfontosabb momentumhoz, Isten túláradó, mindent elsöprő szeretetéhez, kegyelmes voltához, amely számomra is elérhető, megragadható. Sokat segített kamaszkorom „élet-halál kérdései” megválaszolásában akkori lelkipásztorom Gerzsenyi Sándor világos magyarázataival, humorával.
Hitéletem megújulása, megerősödése a MEKDSZ-hez kötődik. Isten világos útmutatása, mely egy diáktábort követően lett teljesen nyilvánvaló előttem, olyan egyértelmű és félreérthetetlen volt, hogy a pécsi egyetemi misszióban van feladatom – bár azelőtt sosem végeztem ilyenfajta szolgálatot. Az akkori MEKDSZ vezetőségtől sok-sok támogatást, bátorítást kaptam, különösen Bernhardt Dórától. Nagyon sokat jelentett türelme, higgadtsága, tiszta igei látása.
Férjhezmenetelem és Budapestre költözésem után az új gyülekezet, új munkahely, új város élményét éltem meg nem kevés szorongással és megfelelni akarással. Ebben az időszakban nagyon hálás vagyok a sok-sok átbeszélgetett estéért Herjeczki Kornélnak és a mindig mosolygó, mindenre valami bátorító példát tudó Annának. Nagy szeretettel és tisztelettel néztem Baranyai Irénke nénire, a soha el nem fogyó energiájára és arra az odafigyelő, érzékeny és imádkozó szeretetre, amellyel körülvett engem és családomat. Később is sokszor eszembe jutott, hogy mennyit beszéltünk, hányszor említette, hogy napközben imádkozott értünk. Nagy tisztelettel tekintek az Írás rendíthetetlen kutatójára, Attila bácsira, akivel még a Márk csoport kezdeti alkalmaira „együtt” készültünk. Mi elmondtuk, amit megértettünk egy-egy igeszakaszból, aztán nagy türelemmel ő elmondta azt, ami abban a részben van valójában. Szintén példa előttem János elfogadó szeretete, az emberek felé való őszinte nyitottsága, odafordulása, kapcsolatteremtő készsége. És sorolhatnám még a gyülekezetből azokat a testvéreket, barátokat, rokonokat, akik példák előttem szorgalomból, alázatból, szeretetből, önzetlenségből.
Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire hálás vagyok a gyülekezetért, a testvérekért.
Szabóné Bayer Éva
