23 évem alatt még sosem éreztem ekkora szükségét Jézusnak az életemben, a közeledni vágyó akaratomat, a bibliai tanításoknak a fontosságát, mint most.
Nem volt részem keresztény nevelésben, a családból senki sem volt – nagymamámon kívül – vallásos. Bár életem során nyitott voltam más hitre is, és közeledtem más vallások felé is, Jézus volt mindig, akit követtem. Isten adta áldás, hogy bennem volt mindig a vágy és az akarat, hogy közeledjek hozzá.
De az idáig vezető úton legtöbbször csak felszínesen voltam hívő, és amikor jól ment minden, nem kerestem Istent, mert nem éreztem szükségét az imának. Amikor viszont szerettem volna valamit tőle és azt, hogy segítsen, akkor szorgalmasan, nap nap után imádkoztam. És amikor nem kaptam meg, amit kértem tőle, akkor azt gondoltam mégis, mit akarhat Isten, nem látja, hogy erre van szükségem, létezik egyáltalán…?!
De idővel megmutatta, hogy amit nem adott meg, azt miért nem adta. Így ismertem meg legjobb barátaimat. Így alakult ki a jellemem. Így tanultam meg, hogy a türelem fontosabb, mint gondoltam, és az ima és a hit mit sem ér kitartás és megpróbáltatások nélkül.
Próbatétel nélkül nincs bizonyság. Most élem meg életem eddigi legnehezebb időszakát. Most Isten olyan völgyben vezet engem, ahol a sötétség dominál, az állandó szorongás, az alvászavarok, a folytonos tépelődés. És most gondolkodtam el azon, hogy miként éltem.
És rájöttem mennyire képmutató voltam, és a hitem milyen gyenge volt – nem is hittem igazán Istenben. Mindig volt valami, ami miatt kifogást kerestem, miért nem lehetek boldog. Majd ha meglesz a munka, amit szeretnék… Majd ha lesz egy társ mellettem, akire felnézhetek… Majd ha Isten megadja ezt vagy azt a lehetőséget… Majd ha lesz ennyi vagy annyi pénzem. Az anyagi, világi javak iránti érdeklődésem elválasztott attól, amire igazán vágyok… Jézustól! Ez az űr egész eddigi életemben jelen volt.
Ezért is vagyok hálás életem legnehezebb időszakáért Istennek. Mert rávilágított arra, hogy az én életem értelme, lényege, célja, és az Ő akarata, hogy Jézushoz hazataláljak és az életemet átadjam neki. És így is tettem 2020 húsvétján. Ahogy hétfő lett már biztos voltam benne, hogy ezen a szent napon akarok megtérni, és bár nem tudtam, elég erős-e a hitem hozzá, vagy jól fogok vajon beszélni Istenhez, egyben biztos voltam – hogy szívemből őszintén fogok tudni hozzá szólni. És megnyíltam neki, elmondtam a bűneimet, eddigi életemet és az idáig vezető útért a hálát. Ahogy imádkoztam hozzá, a könnyeim folytak és éreztem, hogy tűzforrók, ahogy az arcomon végigfutottak. Nem éreztem sosem hasonlót, és képzeletemben megláttam Jézust, miközben imádkoztam hozzá. Ott állt felettem és a jobb kezét a fejemre tette, miközben sírtam és imádkoztam a megtérésemért. Az arcát nem láttam, csak a körvonalait és az óriási arany és hófehér színárnyalatokat körülötte. Bár még ma sem értem, mi történt, de hiszem, hogy jelen volt, meghallgatott és megadta szívem vágyát, hogy az Ő akarata szerint élhetek.
Remélem, hogy az én életem későbbiekben bizonyság lesz mások számára, hogy bármin is megyünk keresztül az életben, mindig, minden értünk történik, Van egy pont, amin túl nem tudjuk önmagunkat becsapni és senki és semmi nem tud segítséget nyújtani. Csak Jézus, és a döntésünk, hogy Őt választjuk.
Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek a gyülekezetben, és külön Kübler Jánosnak, aki megerősítette a hitem, és segítségével hatalmas előrelépést tudtam tenni a döntésem irányába.
Szabó Dániel
