Rácz Sándorné Ica vagyok. 1946-ban születtem egy Heves megyei faluban, öten voltunk testvérek. Katolikus, templomba járó család voltunk. Mindig hittem, hogy van egy mindenható jó Isten, s akkori felfogásunkkal istenfélelemben éltünk. Hiszem, hogy szüleim a tőlük telhető legjobb szándékkal igyekeztek minket hitre nevelni. Ma már tudom, hogy a templomba járásom inkább egy megszokott vallásos cselekedet volt, mint igazi kapcsolat Istennel. Férjhez mentem, három lányunk született, gyermekeimet is igyekeztem istenhitre nevelni.
Életem során többször voltak nehéz időszakaim, legutóbb a Covid-korlátozások alatt voltam nagyon rossz lelki és testi állapotban. Talán ezek is hozzájárultak a gyengeségemhez. Egy barátunk halála kapcsán érzett fájdalomban az Úr megtalált minket: lányom akkor tért meg, akkor kezdtük el igazán megismerni Jézust, az Igét, a Szentírást, s felismerni bűnös voltunkat. Naponta egy kis online közösséggel összejöttünk bibliát olvasni. Hónapokba telt, mire picit is fogékonyabb lettem Isten Igéjére.
Lányom először egy kis közösségbe járt, be is merítkezett, hívogatott engem is, de nem igazán éreztem a lelkesedést, hogy menjek vele. Később rátalált a Wessire, ahol kezdettől fogva otthon érezte magát. Ide is hívott minden alkalommal, de csak néha-néha jöttem. Eleinte úgy éreztem, nem vagyok ide való, de lassan minden megváltozott bennem, azóta nagy örömmel jövök a gyülekezeti alkalmakra. Az egyik alkalmon megszületett bennem a döntés, hogy befogadom Jézust a szívembe, elfogadtam Isten kegyelmét. Innentől kezdtem érezni, hogy az élő Istennel vagyunk közösségben. Az Ige alapján is úgy érzem, hogy megtérésemet, hálámat Jézus felé a bemerítkezéssel is szeretném megpecsételni, mások előtt is vallást tenni arról, hogy Krisztust szeretném követni teljes szívből, meghalni a bűnös voltomnak, s újjászületni Jézus által az Ő nevében. Erre készülök most.
