Jubileumi évünk végén

Jubileumi évünk végén

Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened… (5Móz 8:2) 

A fenti, ősrégi parancs most kétszeresen is igaz számunkra. Egyrészt az egész elmúlt év arról szólt, hogy megemlékeztünk gyülekezetünk 150 éves történetéről. A bejáratnál elhelyezett hosszú idővonal előtt sokan, sok időt töltöttek. Hálásak lehetünk, hogy mindeddig megtartotta gyülekezetünket az Úr. 

Az emlékezés egy másik vonatkozása, hogy most, ennek a 150. jubileumi évnek a végén megemlékezhetünk azokról az áldásokról, amelyeket ebben az évben kaptunk Istentől.

  • 2023. március 5-én Szimfonikus istentisztelet keretében emlékeztünk meg arról, hogy egy nap különbséggel éppen 150 éve érkezett Meyer Henrik feleségével Pest-Budára, és már ebben az évben indultak is – bármely kicsinyek is voltak – az összejövetelek.
  • Szeptemberben az Ars Sacra rendezvénysorozat keretében gyülekezetünk zenész testvérei majd pedig egyházunk Központi Énekkara adtak lélekemelő koncerteket. 
  • Novemberben hálaadónapot tartottunk, majd egész országos közösségünkkel evangelizációs alkalmon vehettük részt. 
  • Múlt hónapban bemerítési alkalmunk volt, és március 10-én a jubileumi év zárásaként újból szimfonikus istentisztelet tartottunk, és átléptünk a 151. évbe.

Hisszük, hogy Istennek terve van a gyülekezetünkkel. A jövőt csak Ő ismeri, ezért jól tesszük, ha imádságban Igéjére figyelve haladunk azon az úton, amelyet számunkra mutat, hogy gyülekezetünk a jövőben is Isten dicsőségére lehessen és betöltse küldetését az emberek felé.

Herjeczki Kornél, Mikes Balázs

Tartalom megosztása

You Might Also Like

Halld meg, Izráel…

Halld meg, Izráel…

Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: »Melyik a legelső az összes parancs közül?« Jézus így felelt neki: »Az összes parancs közül a legelső […]

Tartalom megosztása
Üldözött testvéreinkért

Üldözött testvéreinkért

Akikre nem volt méltó a világ… (Zsid 11:38) Ma Magyarországon ritkán szembesülünk az üldözött keresztények gondolatkörével, mert vagy a Terror Háza múzeumába zárjuk őket, vagy ha mai hírekben hallunk róluk, akkor a nagy távolság nyújt […]

Tartalom megosztása
A közösség csodája

A közösség csodája

Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek is az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy […]

Tartalom megosztása