Őrhelyemre állok, megállok a bástyán, és figyelek…. (Hab 2:1)
Hálás vagyok Istennek hogy januárban egy egész hétig együtt lehettünk imában összeforrva Isten színe előtt. Már évek óta gyakorlattá vállt gyülekezetünkben a gyülekezeti imahét, ahol személyes és gyülekezeti imatémákkal magunkévá tesszük a kereszténység által évtizedek óta gyakorolt év eleji közös imádkozást.
Az ima, a közbenjárás lehetősége Isten kegyelmét mutatja számunkra. Isten a prófétáinak jelentette ki a jövőbeni tervét népéről és volt mikor ez nem szép jövő volt hanem ítélet – fogságba vitel, éhség, szárazság… Ezekben a helyzetekben a próféták, Isten emberei, a megtérésre való felhívás mellett elkezdtek bűnbánatot tartani, tartatni, könyörögni kegyelemért, megbocsátásért. Isten nagyon sokszor meg is könyörült népén vagy a pogányokon, időt és kegyelmet adva a megtérésre! De láthatunk bibliai példákat arra is, amikor Isten nem tűri népének bűnös állapotát, cselekedeteit, bálványimádását. A megtérés, az őszinte Hozzá fordulás, a hit vagy akár a közbenjárás hiánya miatt bekövetkezik az ítélet. Az új szövetségből ismerjük Jézus főpapi közbenjárói szolgálatát és azt is tudjuk hogy nekünk is van ilyen szolgálatunk. Ez a szolgálat arról szól, hogy Isten együttérez népével, az emberekkel, nem akarja romlásukat, hanem azt akarja hogy megtérjenek és éljenek. Isten igazi akarata a szeretet és a megbocsátás. Ebben vagyunk mi is Isten munkatársai a szűkebb és tágabb környezetünkért, népünkért! Hiszem, hogy ebben egyénileg és közösségileg is szükségünk van fejlődésre, odaszánásra!
Nagyon áldott szellemi örökséget kaptunk szeretett testvéreinktől – az imádkozást! Ezt kell folytatnunk, erre buzdítok mindenkit! Hálás a szívem azért is, hogy az imahét utolsó napján az ifjúsággal együtt imádhattuk az Urat és hozhattuk elé hálaadásunkat, hódolatunkat. Hiszen, ahogy mi is megkaptuk elődeinktől a stafétabotot, szeretnénk majd tovább is adni, hogy soha ne fogyjon el a közbenjárás ebből a házból.
Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. (Jak 5: 16/b)
G.B.I.