1949-ben kerültem Derecskéről Budapestre dolgozni és tanulni. Szüleim baptisták voltak, én is igyekeztem megismerni a baptista közösségeket, így kerültem a Wesselényi utcai gyülekezetbe.
Egyetemista koromban az egyetemmel szemben volt egy fodrász tanműhely. Néha betértem oda. Megismerkedtem egy tanulóval, aki megtetszett és így egyre gyakrabban voltam vendég a fodrászatban. Így ismertük és szerettük meg egymást Piroskával. Néhány év ismeretség után 1960-ban házasodtunk össze.
A leendő menyasszonyom nem volt vallásos, de elhívtam a gyülekezetbe. Sohasem tiltakozott, ezért egyre gyakrabban jártunk ide. A gyülekezettel való kapcsolatunk akkor változott meg, amikor az első gyermekünket vártuk. Ekkor megfogadtam, hogy ha Isten ép és egészséges gyerekkel ajándékoz meg, akkor őt Neki ajánlom fel. Ez időben még mi, szülők nem voltunk a gyülekezet tagjai, de a kislányunkat minden vasárnap vittük az imaházba, majd a vasárnapi iskolába. Ugyanezt tettük a második gyermekünkkel is. Családunkból elsőként a lányunk merítkezett be, majd a fiunk az édesanyjával együtt, utoljára én. Ekkor már boldogan elmondhattam, hogy én és az én házam népe az Urat szolgáljuk.
A fiataloknak azt tanácsolom, hogy ha lehetséges, a gyülekezeten belül válasszanak párt maguknak, mert – megtapasztaltam – a gyülekezetet elhagyni könnyű, de visszatérni nagyon nehéz. Gyakran úgy fejeződik be a történet, hogy mindketten elmaradnak. Párválasztáskor – azt gondolom – mindenek előtt az oda- és visszahúzó erőket kell felmérni és dönteni. Isten segítségét és a Lélek vezetését kell kérni, a világi dolgoktól türelmesen elszakadni, mert ha az Isten nélkül élőknek a mi életvitelünk vonzóvá válik, még követhetnek bennünket.
Kövesdi Imre