„Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.” Ef 3:20-21
Emlékszem, amikor még hívő fiatalként ismerkedtem a bibliai kifejezésekkel, hívő nyelvezettel. Nyilván az eszemmel tudtam, hogy a reménység egy pozitív tartalmú szó, és a szívemmel hittem is, de az a jelentéstartalom, ami ma áll mögötte, még nem állt rendelkezésemre. Hogyan is jutottam hozzá?
Hívő életem elején, amikor olyan intenzíven tapasztalhattam Isten szeretetét, amikor felemelt és megszabadított bűneimtől, félelmeimtől, szorongásaimtól és betöltött örömmel, valóban szárnyaltam, mint a sasok.
Viszonylag hosszú ideig tartott ez az időszak, amikor a mindennapokban ilyen közvetlenül megáldott Isten engem és a családomat. Aztán következett egy nehezebb időszak, amikor sokszor előfordult velem, hogy nem értettem, miért történnek a dolgok úgy, ahogy: nehézségek, próbák, kudarcok. Sokat gondolkodtam ezen, megvizsgáltam az életemet és mégsem kaptam választ. Sokat vívódtam, gyötrődtem. Addig azt hittem, hogy Isten azért áld meg, mert jól teszem a dolgom.
Aztán egyszer csak Isten elkezdett a szívemre beszélni a Bibliából, pont akkor, amikor nagyon nehéz dolgokat kellett megélnünk. Isten elárasztotta szívemet az Ő szeretetével és az Ő reménységével, amit csak Ő adhat. Átformálta a gondolkodásomat és megértettem, hogy amikor a környezetemben olyan sok reménytelenségre okot adó dolog történik, akkor lehet élni abból a reménységből, azokból az ígéretekből, amiket Ő adott. Sok-sok ige elevenedett meg előttem, amit addig nem értettem igazán. Most már nagyon hálás vagyok azokért a nehézségekért, amiket Ő adott, mert ezeken keresztül közelebb kerülhettem hozzá, és jobban megismerhettem az Ő atyai szeretetét.
Kovács Gergelyné Fanni
