Egy életen át

Egy életen át

1949-ben kerültem Derecskéről Budapestre dolgozni és tanulni. Szüleim baptisták voltak, én is igyekeztem megismerni a baptista közösségeket, így kerültem a Wesselényi utcai gyülekezetbe.

Egyetemista koromban az egyetemmel szemben volt egy fodrász tanműhely. Néha betértem oda. Megismerkedtem egy tanulóval, aki megtetszett és így egyre gyakrabban voltam vendég a fodrászatban. Így ismertük és szerettük meg egymást Piroskával. Néhány év ismeretség után 1960-ban házasodtunk össze.

A leendő menyasszonyom nem volt vallásos, de elhívtam a gyülekezetbe. Sohasem tiltakozott, ezért egyre gyakrabban jártunk ide. A gyülekezettel való kapcsolatunk akkor változott meg, amikor az első gyermekünket vártuk. Ekkor megfogadtam, hogy ha Isten ép és egészséges gyerekkel ajándékoz meg, akkor őt Neki ajánlom fel. Ez időben még mi, szülők nem voltunk a gyülekezet tagjai, de a kislányunkat minden vasárnap vittük az imaházba, majd a vasárnapi iskolába. Ugyanezt tettük a második gyermekünkkel is. Családunkból elsőként a lányunk merítkezett be, majd a fiunk az édesanyjával együtt, utoljára én. Ekkor már boldogan elmondhattam, hogy én és az én házam népe az Urat szolgáljuk.

A fiataloknak azt tanácsolom, hogy ha lehetséges, a gyülekezeten belül válasszanak párt maguknak, mert – megtapasztaltam – a gyülekezetet elhagyni könnyű, de visszatérni nagyon nehéz. Gyakran úgy fejeződik be a történet, hogy mindketten elmaradnak. Párválasztáskor – azt gondolom – mindenek előtt az oda- és visszahúzó erőket kell felmérni és dönteni. Isten segítségét és a Lélek vezetését kell kérni, a világi dolgoktól türelmesen elszakadni, mert ha az Isten nélkül élőknek a mi életvitelünk vonzóvá válik, még követhetnek bennünket.

Kövesdi Imre 

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Balatonszabadi táborhelyünk

Balatonszabadi táborhelyünk

Gyülekezetünk 2020 nyarán döntött úgy, hogy szeretne egy saját táborhelyet vásárolni, ahol tarthatjuk nyári gyermektáborainkat, és kisebb létszámú lelkigyakorlatos alkalmainkat. A gazdasági nehézségek ellenére két év alatt 25 millió forint adomány gyűlt össze a célra. […]

Tartalom megosztása
Fiatal házasok hétvégéje

Fiatal házasok hétvégéje

2023. április utolsó hétvégéjét a fiatal házasok nagy részével egy kapcsolatépítő hétvégén tölthettük együtt. Gyülekezetünkben már több éve havi rendszeres, a párkapcsolat építésével foglalkozó találkozásokat szervezünk jegyesek és fiatal házasok számára annak érdekében, hogy kiegyensúlyozott, […]

Tartalom megosztása
70 év

70 év

1953. Pünkösd. Akkor a középiskolában minden reggel a Szabad Nép – rádión beolvasott – vezércikke meghallgatásával kezdődött meg a tanítás. Hit, Jézus neve vagy gyülekezet említése szóba sem jöhetett. De odahaza diakónus édesapám minden este […]

Tartalom megosztása