Közel van már az Úr!

Közel van már az Úr!

Krisztus értünk jött el ebbe a világba – mi pedig Krisztus számára születünk erre a világra. A Biblia szerint Betlehem fölött, a magasban csillag állt meg azon a csendes éjen. Egy tiszta, szent éjen. Most is minden elcsendesül.

„Íme, eljövök hamar…”
(Jel. 22:6-16)

Isten halkan közeledik…

A Szeretet most eljött érted. A szent Isten, akit hajdan a fogadóban elutasítottak, kicsivé lett, hogy ott lehessen az életedben, ahol elutasítást és hiányt érzel. Isten veled van. Soha nem hagy egyedül. Eljött, hogy benned éljen.

Gyere, térdelj közelebb. Hagyd, hogy a menny melengető lehelete elárasszon. Isten várja, hogy Rá nézz. Isten várja, hogy közeledj Hozzá. A legnagyobb ajándékot helyezi üres kezedbe és üres szívedbe. „Mert egy Gyermek születik nékünk, Fiú adatik nékünk.” (Ézs 9:5) ISTEN VELÜNK VAN! Ez még az elegendőnél is többet jelent.

Karácsonykor az Úr Jézus Krisztus közelségének örülve kívánom, hogy Ő, aki ismeri minden szükségünket, vezesse és áldja meg az új évet.

Nem boldog új évet kívánok – hanem kinek – kinek testre szabottan viselhetőt. „Legyen kenyér a kosárban, legyen Ige a szívben. Együtt. De egyik sem a másik helyett.” (Jókai Anna)

Frittmanné Magdi

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Pünkösd után

Pünkösd után

Még fülünkben csenghetnek a pünkösd igéi: Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna. (Lk 12:49) Így igaz, bárcsak lángolna már kihűlt szívünkben a Szentlélek megelevenítő, új életet teremtő, megszentelő […]

Tartalom megosztása
Megteheti

Megteheti

Ha megkérdeztem volna az embereket, hogy mit szeretnének, azt mondták volna, hogy gyorsabb lovakat – mondta Henry Ford, miután forradalmasította az autógyártást és értékesítést. Gyakran mi is így gondolkodunk. Céljainkat, cselekedeteinket nagy mértékben befolyásolják tapasztalataink, szokásaink […]

Tartalom megosztása
Jézus mennybemenetelének napja

Jézus mennybemenetelének napja

Kicsit elbújik a nagy ünnepek között a mai, ami idén változékony idő közepette érkezett el hozzánk. De az időjárástól eltekintve is sok bizonytalanság vesz minket körül. Elég, ha csak a szomszédban zajló háború híreire gondolunk. […]

Tartalom megosztása