Már elég régen észrevettem, hogy mennyire sokféleképpen látjuk Istent. Ha valaki nem lógott ki nagyon az akolból, azon megkönyörültem, de ha próbálkozott, szökdécselt, kitagadtam. Persze, nem hangosan, csak magamban. Aztán rá kellett jönnöm két fontos dologra, zárójelben jegyzem meg, hogy nem esett jól ezeket felismerni…, szóval, arra jöttem rá, hogy bizony az én Istenképem és spiritualitásom is elég egyéni.
Rádöbbentem, hogy sokan engem is ki-kitagadnak. Gyakran jogosan. Rosszul esett, pedig csak kaptam, amit adtam… A másik, amit megértettem, hogy sokféleképpen lehetünk jól Isten gyermekei. Így kénytelen voltam átírni az első mondatban szerepelő megállapításomat: sokféleképpen kapcsolódhatunk jól Istenhez.
Nem összevisszaság az, hogy egyesek így, mások pedig teljesen máshogy énekelnek, imádkoznak, szolgálnak, hisznek. Valamiért Isten szereti ezt, sőt, talán több is ez, mint szeretet, inkább gyönyörködik benne, kívánatosnak tartja, és ennek ezer példáját mutatja. Mindenből rengeteg félét teremtett, millió rendű virágot, fát, bogarat, halat, madarat, és négylábú állatot. És még a fajon belül is mindegyik egyedi… Ezzel nem azt mondom, hogy nincs helytelen felfogás, nincs végső határ, dehogynem, van. Csak azt mondom, hogy a helyes keresztény spiritualitásnak sokféle formája lehetséges, több, mint gondolnánk…
Az is a baj a sokféleséggel, hogy az elménk szereti a kategóriákat. A sokszínűség nem besorolható, túl képlékeny, légnemű, folyós. Sémákban, dobozokban gondolkodunk, mert ezek segítenek a döntések hatékony meghozatalában. Ezért, ha a sokféleséget kicsit megfoghatóbbá tesszük, felcímkézzük, könnyebben elfogadjuk. Ha azt mondom, hogy de jó, hogy törékeny gyermek a lélekstílusod, mert, akkor szívből és őszintén tudsz kérni Istentől, odabújsz hozzá, és teljesen benne élsz. Semmid sincs, de mert kérsz, meglesz mindened, amire szükséged van. Olyan vagy mint Mária. Vagy, ha felfedező gyermek a lélekstílusod, akkor te vagy a kicsattanó életöröm. Jó veled lenni, nézni, ahogy tárt karokkal énekelsz, mindent beleadva szolgálsz és közösséget építesz. Szabad és áldott vagy, mint Dávid. De lehet, hogy elkötelezett gyermek a stílusod, megbízható vagy és bármikor lehet rád számítani. Az igazságban és tanítványságban első, és fáradtságban az utolsó vagy, akár Mózes. Vagy Jákob vagy, aki kiállt az igazáért, harcolt és Izráel lett a neve, Luther is hasonlóan, ők maguk az öntudatos gyermek archetípusai. Vagy felnőtt gyermek vagy, aki Isten társa a teremtésben, megőrződ és továbbadod, amit kaptál, és fáradhatatlanul építed a jövőt, ahogy Nehémiás tette.
Isten a mi atyánk, és mi az ő gyermekei vagyunk sokféleképpen. Te milyen gyermek vagy? És a társad, barátod? Fontos is meg nem is. Fontos, mert így jobban megértjük és elfogadjuk egymást, másrészt meg egyáltalán nem fontos, mert úgyis testvérek, egy vérből valók vagyunk…
Elekes József
