Évek óta küszködöm, kerülgetem magamban és a másokkal való beszélgetésekben ezt a témát: Mit is jelent, hogy Isten gondot visel rólunk? Nagyon hálás vagyok a sok átélt megtapasztalásért, de ezzel egyszerre tolulnak fel a kérdések is: „Miért nem tett így akkor és ott Isten?”
Először elmondanék két emlékezetes esetet, amikre most is úgy gondolok vissza, mint a sötétben világító csillagokra.
Három kicsi gyerekünkkel indultunk útra, telepakolt autóval, amikor a Margit híd után egyszer csak leállt az öreg autónk. Benzin volt benne, és Kornél ügyes mindenféle szerelésben, de ő is tanácstalanul állt a makacsul indulni nem akaró motort vizsgálva. Dani fiunk három és fél éves volt, egyszer csak azt súgta nekem – Anya, miért nem imádkozunk? Elszégyelltem magam, az az igazság, hogy eszembe se jutott. Ahogy a korlát mellett állva imádkoztunk segítségért, magamban még hozzátettem – Add, Uram, hogy ez a kisgyerek meg ne szégyenüljön a benned való bizalmával! Pár percen belül egyszer csak megáll mellettünk egy autó, Kovács Robi ugrik ki belőle, hogy – Na, mi a baj? Volt nála mindenféle szerszám, ami kellett, és tíz percen belül már indult is az autónk!
A másik egészen meglepő eset, ahogy a mostani munkahelyemre kerültem. Édesapám halála után önkéntesként bejártam a Tűzoltó utcai Gyermekklinikára, matekot tanítani az ott kezelt gyerekeknek. Magamban gondoltam, hogy ez egy olyan munka, amit én nagyon szívesen csinálnék, de hát pénzt is kell keresni… Huszonegynehány éve az első, addig egyetlen munkahelyemen dolgoztam, és egy új helyzet előtt álltam: állást kellett keresni. Valahogy így sóhajtottam fel Istennek – Uram, én még soha nem kerestem munkát, az első munkahelyemre is hívtak, azt se tudom, hogyan kezdjek hozzá! Ha nem szemtelenség, hadd kérjem, hogy most is találjon rám egy munkahely! És olyan szívesen tanítanék gyerekeket a kórházban… Másnap felhívott egy ismerősünk, hogy matematikatanárt keresnek teljes pedagógus állásra a Tűzoltó utcai Gyermekklinikára, nem lenne-e kedvem hozzá? Mert ha igen, akkor rögtön hívjam fel XY-t… Isten néha nagyon kedves! (Különösen a gyerekekhez és az esetlenekhez?) Itt dolgozom 10 éve.
Ezekre ma is rácsodálkozom, de jönnek rögtön a nagy kérdések: A bátyámról, akinek évek óta nincs, vagy csak alkalmanként van munkája, miért nem visel gondot így Isten? Amivel naponta találkozom a klinikán: Mélyen hívő családok, imádkoznak a gyerekük gyógyulásáért, és a gyerek meghal… Nem viselt gondot róluk Isten? Vagy értelmetlen, tragikus események, amik hívőkkel is történnek: Nem visel gondot Isten? Nincsen válaszom, és néha bosszant, ha valakik meg akarják magyarázni, mintha mi mindent tudnánk. Az egyetlen, amibe kapaszkodom, ami biztos: hogy Isten szeret, és együtt sír, együtt szenved velünk. Ezt mutatta meg Jézus a kereszten.
Talán a mennyben majd egyszer meglátjuk, hogyan váltak javunkra a nehéz idők. És Nála már nem lesz félelem, sírás, fájdalom, hanem kimondhatatlan öröm.
Herjeczki Anna
