A várakozáshoz többnyire negatív érzések társulnak. Mikor lesz már zöld a lámpa? Meddig kell még az orvosra várni? De a várakozás más esetekben inkább fontos felkészülési idő. A magzat kilenc hónapig fejlődik az anyuka méhében, és nem járunk jól, ha a születést siettetjük. Kell is ennyi idő, hogy jól fogadhassuk az újszülöttet. Ünnepeink többnyire egy eseménnyel kapcsolatosak: születés, keresztre feszítés, feltámadás, mennybemenetel, a Szentlélek kitöltetése. Advent viszont egy időtartam. Hogy töltsük el ezt a négy hetet?
Egyrészt lehetőség ez az időszak arra, hogy visszatekintsünk. Gondolhatunk arra a négyszáz évre, amelyben nem volt kijelentés, majd végre megtörtént a csoda, és Isten emberi testet öltött. De a Biblia ennél nagyobb távlatokat is feltár előttünk. Pál amikor Krisztusról ír, azt mondja, hogy „minden általa és reá nézve teremtetett” (Kol 1:16). Vagy a zsidókhoz írt levél első mondataiban azt olvashatjuk, hogy Isten a Fiú által teremtette a világot (Zsid 1:1-2). A végtelen világegyetem öröktől fogva létező teremtője 2000 évvel ezelőtt belesűrítette magát egy jászolba. Kell ehhez idő, hogy valahogy kapisgáljuk e csoda jelentőségét. És milyen nagy dolog, hogy Isten így feltárja előttünk a múltat. Adjunk ezért hálát naponként!
Az advent lehetőség arra is, hogy a jövőbe tekintsünk. Isten előre kijelentette az üdvtörténet fontosabb eseményeit, és bár sok várakozással, de a próféciák sorra beteljesedtek. Nem lehet tehát kétségünk abban, hogy ez a jövőben is így lesz, és Jézus Krisztus vissza fog jönni, most már nem kisdedként, hanem hatalommal. Része lesz ez annak a hatalmas újjáteremtő munkának, amelyben a gonoszság, a fájdalom és a halál végleg eltöröltetik (Jelenések 21:3-4). A jövőnket tehát nem véletlen események és vak vírusok irányítják, hanem tudhatjuk, hogy mindezek mögött ott van a kezdetet és a véget egyaránt formáló személyes Isten, akit ugyan néha nem értünk, de bizonyosan megteszi azt, amit ígért.
Adventi csendünkben Isten Lelke be tud tölteni minket a múlt bizonyosságával és a jövő reménységével, ami erőt adhat ahhoz, hogy éljünk a mában. Így vesszük észre azt az embert, aki ma a segítségünkre szorul. Eszükbe jut, hogy ma valakit fel kellene hívnunk, meg kellene látogatnunk, valakitől bocsánatot kellene kérnünk, vagy meg kellene bocsánatunk. Valakinek ma el kellene mondani, hogy Isten mennyire szereti! Mert bármily furcsa is, de adventkor nemcsak mi várunk, hanem más is:
„…a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését”. (Róma 8:19)
Herjeczki Kornél
