Visszatekintés – online bibliaórák

Visszatekintés – online bibliaórák


Február elején indult az online vasárnapi iskola, hogy gyermekeink – ha csak a képernyőkön keresztül, de ismét találkozhassanak a tanítókkal és egymással. Most, az imaház megnyitásával már nekik is lesz lehetőség a rég várt személyes találkozásra. Ebből az alkalomból a tanítók tekintenek vissza a mögöttünk álló hetekre, és megtapasztalásaikra. Ezzel a bejegyzéssel egyúttal – azzal a reménnyel, hogy többé nem is kell újrakezdenünk – lezárjuk az online bibliaórákhoz kapcsolódó, gyermekeknek szóló feladatok sorát is.

Február elején indult az online vasárnapi iskola, és azóta minden vasárnap van alkalom. Az alsó tagozatosok közül kb. 5 gyermek vett részt rendszeresen az órákon. Nagyon ügyesek a gyerekek és aktívan vesznek részt az alkalmon, szerintünk jól sikerült átvenni az online oktatás menetét. Hálásak vagyunk, hogy legalább ilyen formában el tudjuk érni a gyerekeket, és úgy látjuk, hogy ők is szívesen jönnek. Az alkalmak néha túlnyúlnak a tervezett 40 perces időkereten, ezért néha egy második meghívót is kiküldünk, és így elég idő marad az alkalom befejezéséhez.

Diriczi Zsófi és Robi

Amikor meghallottam a hírt, hogy online tanítás gondolata vetődött fel a testvérekben, kissé megijedtem. Mivel nem vagyok pedagógus, nem rendelkeztem túl sok gyakorlattal az online oktatásban. Alsós csoportban szolgálok, ahol elég sok aktív fiú van a csoportban. Túl sok időt nem is töltöttünk még együtt, mielőtt beütött volna a járvány. Így még nagyobb izgalom volt számomra. Nagyon sok segítséget jelentett az a lehetőség, amit a gyülekezet szervezett a vasárnapi iskolai tanítók részére a Rema alapítványon keresztül. Gyakorlati tanácsokkal láttak el bennünket, hogy hogyan tudjuk átadni nekik az üzenetet, hogyan tudjuk érdekesebbé tenni számukra a tanítást. Húsvétra készülve a nagyhét eseményei nagyon sok üzenetet hordoztak magukban, amit 3 alkalmon keresztül beszéltünk meg a gyerekekkel. Nagyon jó volt látni, hogy mennyire lekötötte őket a húsvéti történet. Ügyesen kézműveskedtek, hajtogattak, kivágtak, rajzoltak a monitor előtt, miközben beszélgettünk az eseményekről. Jó volt látni, hogy mennyire örültek az együtt töltött időnek. Hálás vagyok Istennek, hogy Ő készíti el az alkalmakat és Ő áldja meg az elhintett igemagokat is.

Kövesdiné Timi

A gyerekek örömmel mutatták meg a játékaikat és az otthonukat a többieknek és nekünk tanítóknak. Az elején bátortalanul szólaltak meg, furcsállották a hangjukat a számítógépben, de egyre bátrabbak lettek, ezt jó volt együtt átélni.

Hetényiné Orsi

Az első alkalom előtt aggódtam amiatt, hogy fogom a gyerekeket az online térben lekötni, de nagyon örültem, mert nagyon áldott alkalmak voltak! Sokat beszélgettünk az érzéseikről, megnyíltak, jókat nevettünk! Isten egybe szerkesztette a dolgokat.

Réz Anita

A vírus adta nehézségek ellenére meglepően hatékony a gyerekkel való kapcsolattartás. Ezt annak tudjuk be, hogy a családok és gyerekek szeretik a vasárnapi iskola közösségét.

Márton Olivér és Glória

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Balatonszabadi táborhelyünk

Balatonszabadi táborhelyünk

Gyülekezetünk 2020 nyarán döntött úgy, hogy szeretne egy saját táborhelyet vásárolni, ahol tarthatjuk nyári gyermektáborainkat, és kisebb létszámú lelkigyakorlatos alkalmainkat. A gazdasági nehézségek ellenére két év alatt 25 millió forint adomány gyűlt össze a célra. […]

Tartalom megosztása
Fiatal házasok hétvégéje

Fiatal házasok hétvégéje

2023. április utolsó hétvégéjét a fiatal házasok nagy részével egy kapcsolatépítő hétvégén tölthettük együtt. Gyülekezetünkben már több éve havi rendszeres, a párkapcsolat építésével foglalkozó találkozásokat szervezünk jegyesek és fiatal házasok számára annak érdekében, hogy kiegyensúlyozott, […]

Tartalom megosztása
70 év

70 év

1953. Pünkösd. Akkor a középiskolában minden reggel a Szabad Nép – rádión beolvasott – vezércikke meghallgatásával kezdődött meg a tanítás. Hit, Jézus neve vagy gyülekezet említése szóba sem jöhetett. De odahaza diakónus édesapám minden este […]

Tartalom megosztása