Gyülekezeti hétvége

Gyülekezeti hétvége

Nagy hála van a szívünkben azért, hogy a tavalyi év kimaradása után ötödik alkalommal is megtarthattuk a gyülekezeti hétvégét a balatonszárszói SDG konferencia-központban. Ennél is fontosabb, hogy megtapasztalhattuk Isten jelenlétét, a közösség áldásait, épülhettünk egymás hite által.

Komoly témát választottak testvéreink, amely megállásra késztetett bennünket. Vajon nem bújik meg szívünkben Urunk mellett-helyett valamilyen bálvány? Jézus Krisztus uralma mennyire valósul meg? Elmélet marad, vagy mindennapi életünk alapja? Az elhangzott tanítások gyakorlati alkalmazását csoportokban beszélhettük meg, megosztva tapasztalatainkat. Lehetőség adódott arra is, hogy gyermekeink, fiataljaink tanításával, nevelésével kapcsolatos kérdéseinkre keressük együtt a válaszokat.

Az igei üzenetek mellett lehetőség nyílt a mozgásra, sportolásra is. A kiváló időjárásnak köszönhetően gyönyörködhettünk Isten teremtett világának szépségében, élvezhettük a szép hely, és a jó közösség áldásait.

Hála legyen mindezért Istennek, és köszönet azoknak a szervezőknek, szolgálóknak, támogatóknak, akik áldozatukkal lehetővé tették ezt a hétvégét!

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Fiatal házasok hétvégéje

Fiatal házasok hétvégéje

2023. április utolsó hétvégéjét a fiatal házasok nagy részével egy kapcsolatépítő hétvégén tölthettük együtt. Gyülekezetünkben már több éve havi rendszeres, a párkapcsolat építésével foglalkozó találkozásokat szervezünk jegyesek és fiatal házasok számára annak érdekében, hogy kiegyensúlyozott, […]

Tartalom megosztása
70 év

70 év

1953. Pünkösd. Akkor a középiskolában minden reggel a Szabad Nép – rádión beolvasott – vezércikke meghallgatásával kezdődött meg a tanítás. Hit, Jézus neve vagy gyülekezet említése szóba sem jöhetett. De odahaza diakónus édesapám minden este […]

Tartalom megosztása
Szimfonikus istentisztelet 2023 [galéria]

Szimfonikus istentisztelet 2023 [galéria]

Jubileumi, a Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet megalakulásának ünnepi évét nyitó Szimfonikus istentiszteletünkről korábban már beszámoltunk. Ahogy a korábbi zenés áhítatoknál is, hamarosan érkeznek a videók. Addig is néhány képpel ismét felelevenítjük az alkalmat. Galéria Tartalom megosztása

Tartalom megosztása