Gyülekezeti imahét – hétfő

Gyülekezeti imahét – hétfő

Egyéni életünk

Minden útját helyesnek tartja az ember, de az ÚR vizsgálja meg a szíveket. (Péld 21:2)

Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja. (Mt 16:25)

Adjunk hálát Isten egyéni életünkben is megmutatkozó hűségéért, imameghallgatásokért, gyógyulásokért, egészségért, anyagi és szellemi szükségletek meglétéért, csodákért.

Tartsunk bűnbánatot azért, amikor a döntéseinkben nem az első helyre helyeztük Istent, nem ismertük fel a a Szentlélek vezetését; hosszú haragunk, személyválogatásunk miatt; az imádságaink hiánya miatt, a Biblia olvasásának elmulasztása, restségünk, hűtlenségünk miatt. Imádkozzunk azért, hogy kapcsolatainkat Isten szerinti módon tudjuk megélni, hogy Isten vigyen mélyebbre a vele való közösségben.

Könyörögjünk, a hitben való növekedésért, hogy mélyüljön bennünk a bizalom, hogy életünk minden területét Urunkra merjük bízni – a szívért, ami „jó talaj” és amely alkalmas a „mély közösségre” Istennel és alkalmas hogy embertársaival békességben és egységben éljen.

Hozzuk isten elé személyes imakéréseinket.

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Fiatal házasok hétvégéje

Fiatal házasok hétvégéje

2023. április utolsó hétvégéjét a fiatal házasok nagy részével egy kapcsolatépítő hétvégén tölthettük együtt. Gyülekezetünkben már több éve havi rendszeres, a párkapcsolat építésével foglalkozó találkozásokat szervezünk jegyesek és fiatal házasok számára annak érdekében, hogy kiegyensúlyozott, […]

Tartalom megosztása
70 év

70 év

1953. Pünkösd. Akkor a középiskolában minden reggel a Szabad Nép – rádión beolvasott – vezércikke meghallgatásával kezdődött meg a tanítás. Hit, Jézus neve vagy gyülekezet említése szóba sem jöhetett. De odahaza diakónus édesapám minden este […]

Tartalom megosztása
Szimfonikus istentisztelet 2023 [galéria]

Szimfonikus istentisztelet 2023 [galéria]

Jubileumi, a Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet megalakulásának ünnepi évét nyitó Szimfonikus istentiszteletünkről korábban már beszámoltunk. Ahogy a korábbi zenés áhítatoknál is, hamarosan érkeznek a videók. Addig is néhány képpel ismét felelevenítjük az alkalmat. Galéria Tartalom megosztása

Tartalom megosztása