Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre. (1Kor 9:24-27)
Olimpia van. Minap a kerékpárosok időfutamát néztem. Ezt úgy kell elképzelni hogy a versenyzők egyedül mennek a kijelölt pályán, mindent kiadnak magukból, és aki a leggyorsabb, az nyer. Eső volt és a pályán lévő összesen öt kanyar többüknek is feladta a leckét. Nagyon sokan elestek, volt, aki többször is. Ahogy az egyikük feküdt a földön és fogta a fejét, azon gondolkodtam hogy ő legalább az elmúlt négy évet, de valószínűleg inkább az egész életét arra tette fel hogy majd egyszer, egy olimpián egy nagyon jó eredményt érjen el. És biztos, – még ha visszaülve folytatni is tudja a versenyt – nem fogja már azt a helyezést elérni, amire egyébként az időjárási körülmények és maga a bukás nélkül képes lett volna. Nem hoztak ki magából azt ami benne volt. És nem is biztos hogy ott lehet a következő Olimpián. Elúszott a lehetőség, amiben nagyon sok energia, nagyon sok erőforrás, nagyon sok odaszánás, nagyon sok önmegtartóztatás volt, és most a Párizs utcáinak macskakövein szétszóródott mind.
Azon gondolkodtam, ahogy ezt néztem, hogy mekkora dolog a kegyelem. Mert néha mi is padlóra kerülünk, néha mi is elrontunk dolgokat. Néha a körülmények, néha a saját döntéseink, néha pedig a kettő összejátszása következményeképpen nem úgy élünk ahogy azt elképzeltük, nem úgy futjuk be a pályát, ahogy az a tervben volt – akár Istenében, akár a sajátunkban. A kegyelem azt jelenti, hogy holnap ismét indulhatunk a versenyen, hogy nem négyévente van egyszer, vagy az életünkben van egyszer erre lehetőség, hanem újra felülhetünk arra a képzeletbeli kerékpárra és ismét megpróbálhatjuk.
És az már rajtunk múlik hogy amikor másodszorra, harmadszorra, netán századszorra futunk neki ugyanannak a kanyargós és csúszós pályának, akkor hol, milyen tempóban megyünk, hogyan vesszük a kanyarokat, mennyire vagyunk óvatosok a felkészülés során, mennyire figyelünk oda magunkra és hozunk olyan döntéseket amelyek rövid távon nem tűnnek annyira kellemesnek, de hosszú távon nagyon nagy jutalommal járnak .
A mi versenyünk tart. Nem tudjuk meddig, de amíg tart, minden reggel újraindul. Az Ő szeretete mindennap megújul.
Kübler Dániel
