Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet

Reményteljes jövő

Múlt és jövő határánál a jelen egy pillanat – mondja ki egy régi énekünk a nagy igazságot. Már az új évből is eltelt több hónap, közel sem biztos, hogy olyan boldogan, amilyennek az újévi jókívánságok […]


Kübler János – Máté 11:28-30

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám […]


Kiállítás megnyitó – meghívó

Szeretett hívunk mindenkit Az 5 szeretetnyelv című kiállítás interaktív, sok érdekességet tartogató, tárlatvezetéssel egybekötött megnyitójára, február 16-ára a Wesselényi utcai imaház belső udvarára. A kiállítás Gary Chapman amerikai párkapcsolati tanácsadó évtizedes megfigyelései nyomán azt járja […]


Februári alkalmak

Istentiszteletek és más alkalmak


Ökumenikus imahét 2023

Ebben az évben január 15-én kezdődik és 25-ig tart az Ökumenikus imahét a Krisztus-­hívők egységéért. Az imahét nyitó istentisztelete 15-én, vasárnap 18 órakor a Kálvin téri református templomban lesz. Lelkészünk 19-én, csütörtökön szolgál igei gondolatokkal […]


Gyülekezeti imahét 2023

Gyülekezetünk imahetét ebben az évben január 9-ikétől, hétfőtől péntekig tartjuk. Imatémáink naponként a következők lesznek: Egyéni életünk; Családi élet, házasság; Gyülekezet, Testvéri kapcsolatok; Országunk és vezetői; Megtérők, misszió, missziós szervezetek. Az imaalkalmak 18 órakor kezdődnek […]