Kudarcaim

Kudarcaim

Istennek a humorérzéke is végtelen! Nem véletlenszerűen és nem is azért mondom ezt, mert másoktól hallottam, hanem mert megtapasztaltam. Nem szeretem, ha egy írásban a felkérés körülményeit ecsetelgetik, gondolom, nem erre kíváncsi a publikum, de hogy első mondatomat megmagyarázzam, most mégis mesélnem kell erről.

Úgy sejtem – mert ezt csak sejteni lehet – hogy minden ember életében vannak elakadások, nehézségek, megmászandó magaslatok, amelyek akár hosszú-hosszú ideig beárnyékolják a napjait. Az én mumusom a matematika szigorlat volt. Egy vizsga, aminek újra és újra nekifutottam – minden pozitív végkifejlet nélkül. Emiatt nyúlt az egyetem hét félévről kilencre, emiatt töltöttem munkával egy évet, pihentetve addig az iskolát és emiatt zárkóztam be napokra, hetekre a négy fal közé, mondván: tanulnom kell… Nehéz elmagyaráznom, hogy mennyire lenyomott és kifacsart a rendszeres kudarcélmény.

A magánéletem tele volt örömmel az elmúlt 2-3 évben. A lánykérés, a felkészülés, az esküvő, a mézeshetek és az első fél év mind csodás, boldog időszak volt. Az ifi vezetésben is egyre inkább otthon éreztem magam. Mindeközben szakmailag szigorlati időszakról szigorlati időszakra éltem. És mint egy sötét felhő lebegett a fejem felett a kilátástalanság.

Február 11-én mentem vizsgázni, az utolsó alkalom volt, ami ha sikerül, még a félévben fel tudtam volna venni a ráépülő tárgyakat és nem tolódott volna ki újabb egy évvel az amúgy is már lassan öt évig tartó alapképzésem. Elégtelen, díszelgett az eredmény a dolgozaton. Hazamentem és nem értettem miért, nem értettem hogyan. Belefektettem minden energiámat, sok-sok ember imádkozott érte, olyan dolgok jutottak eszembe, amelyekre nem is emlékeztem, hogy megtanultam – és az egész teljesen eredménytelen volt, immáron sokadszorra. Hazamentem és aludtam egy nagyot. Mikor felébredtem két email
várt. 

Zsuzsáét olvastam először: „A következő, március havi Életünk témája a megpróbáltatás lesz. Szeretnélek megkérni arra, hogy írd le megtapasztalásaidat a témával kapcsolatosan.” Rendben van, gondoltam, másom sincs, mint ezirányú megtapasztalások. Ezért mondom, hogy humorérzék terén is végtelenül gazdag Istenünk van.

Volt azonban egy másik levél is: „A mai kevéssé sikerült matematika szigorlat miatt a tanárnő február 15-re újabb időpontot hirdetett meg.” Ez sok volt. Olyan hullámvasúton éreztem magam, mint előtte soha. Ráadásul az egyetemi szabályok miatt nem is voltam biztos, hogy a jelentkezés lenne a legjobb ötlet. Nem egészen három napom maradt tanulni, miközben egy másik vizsgát is le kellett tennem, és ha nem sikerül, akkor elbocsájtanak az egyetemről. Ha nem megyek el, akkor az összes gondot és bajt, ami ezzel jár, biztonságos távolba tolhatom magamtól, viszont a bele kell törődnöm, hogy egy teljes évvel tovább kell az egyetemen maradnom, ami ráadásul már önköltséges.

Két napig szenvedtem magamban. Már évek óta csak szégyelltem magam Isten előtt ezzel a vizsgával kapcsolatban. Szégyelltem magam, mert tudtam, hogy sokan imádkoztak értem, több alkalommal csodának éltem meg, hogy eszembe jutottak olyan dolgok, amiket nem tanultam meg, eredménye mégsem lett. Voltak többen, akik azt mondták kijelentést kaptak arra nézve, hogy majd ezen, vagy azon az alkalmon sikerül, de nem úgy történt. Azt kezdtem hinni, hogy Isten meg akarja adni ezt a vizsgát nekem, de az én alkalmatlanságom miatt nem sikerül. Minden vele töltött pillanat, minden ima, minden bibliavers alatt egy hang ezt harsogta a fülembe: Te vagy a hibás! Te vagy a gátja!

Az alatt a két nap alatt, amíg megszületett bennem a döntés Isten emlékeztetett arra, hogy ő volt az, aki Gedeonnal együtt küzdött. Ő volt az, aki Sámsonnak a bukása után erőt adott. Ő volt az, aki nem hagyta magára a népét akármilyen idegen istenséget kezdett imádni. Ő volt az, aki az összes szenny és piszok közepébe küldte el a fiát értem.

Megértettem, hogy elvitt az utolsó alkalomig, mert csak itt fordultam felé igazán. Megértettem, hogy azért éltem meg a csodákat, mert most az utolsó harcom előtt szükségem van rá, hogy tudjam, Ő alkotta a számok világát, Newton, Taylor, Laplace, Leibniz és a többiek csak újra felfedezték. És hogy tudjam, akkor fog sikerülni, ha Ő úgy akarja, és hogy megértsem, nem én vagyok a hibás. Nem én gátolom meg. Egyszerűen csak meg kellett értenem, hogy Ő mindenható.

Dósa Dániel

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Hála

Hála

„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Thessz 5:16-18) A fenti igevers sok fejtörést okozott hosszú ideig. Mindenért hálát adni, ez nem túlzás egy […]

Tartalom megosztása
Tudom, az Úrnak terve van velem

Tudom, az Úrnak terve van velem

A mostani bemerítkezők közül az én élettörténetem a leghosszabb, és bár ebből nem következik, de megtérésem története is igencsak hosszúra nyúlt. Olyan hosszúra, hogy itt csak néhány pillanatképet tudok felidézni, de gondolatban összekötve ezeket, kirajzolódik […]

Tartalom megosztása
Nyitott szívvel várom Őt

Nyitott szívvel várom Őt

Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy ott lehetek, ahol vagyok! Keresztény családban, igazi wessis gyerekként nőttem fel. Vasárnapi iskolában megtanultam az igeverseket, bibliai történeteket, és sosem volt kérdés bennem Isten létezése. Ezt mondták a szüleim és […]

Tartalom megosztása