Hónap: 2022 november

Kezdjen velem, amit eltervezett

Keresztény, sőt megtért családba születtem, szüleim már kicsi koromtól fogva járattak gyülekezetbe, volt bemutató alkalmam, majd gyerektáborokba, később ifjúsági táborokba is jártam – majd történt egy törés. Egészen pontosan nem tudnám meghatározni hol, csak azt […]


Nem mondott le rólam

Keresztény családban nevelkedtem, mint itt a gyülekezetben sokan mások, amióta az eszemet tudom saját közösségünk gyülekezetébe jártunk. Rendszeresen jártam vasárnaponként istentiszteletre, de egy idő után úgy éreztem, hogy csak megszokásból vagyok ott. Azt vettem észre, […]


Meghallgatott, elvette minden bűnömet

Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. (1Ján 1:8-9) Itt nőttem fel a […]


Lelkünk sebeinek gyógyulása

Október végén Tapolyai Emőke klinikai pszichológus volt gyülekezetünk vendége. Gyászolóknak szóló előadásban sokan kaphattak segítséget ahhoz, hogy megértsék, mi zajlik a lélekben gyász idején. A hitvalló keresztényeket különösen sok kérdéssel szembesíti ez a sokszor elhallgatott, […]


Novemberi alkalmak

Istentiszteletek és más alkalmak