2020. 01. 20-26. – Ökumenikus Imahét

2020. 01. 20-26. – Ökumenikus Imahét

Január harmadik teljes hetében lehetőségünk lesz a környéken szolgáló felekezetekkel közösen Isten elé jönni imában.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) 2020. január 19-26. között ismét megszervezi az ökumenikus imahetet. Az idei közös imádság központi igéje:

„…nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk…” (ApCsel 28:2)

A 2020. évi ökumenikus imahét anyagát a máltai keresztények készítették. A szigetcsoport keresztényei minden év február 10-én együtt ünneplik a hajótörött Pál apostol szigetre érkezését, a 2020-as imahéten pedig a világ keresztényei együtt olvassák ennek a megmenekülésnek a történetét. Az országos nyitó istentisztelet 2020. január 19-én, vasárnap 18 órakor lesz Budapesten, a Kálvin téri református templomban. Igét hirdet Erdő Péter bíboros és Kondor Péter evangélikus püspök, a MEÖT alelnöke. A liturgiában szolgálnak a MEÖT tagegyházainak vezetői.

A testvérek a következő helyszíneken kapcsolódhatnak be az imahétbe:

január 20., hétfő
– Római katolikus templom (XIV. ker. Thököly út 58.)
– Református gyülekezeti otthon (VIII. ker. Gyulai Pál u. 9.)

január 21., kedd
– Evangélikus templom (VII. ker. Városligeti fasor 17.)

január 22., szerda
– Református templom (Baross téri – XIV. ker. Szabó József u. 16.)
– Görög katolikus templom (VII. ker. Rózsák tere 10.)

január 23., csütörtök
– Román ortodox kápolna (VII. ker. Holló u. 8.)

január 24., péntek
– Baptista imaház (VII. ker. Wesselényi u. 53.)

január 25., szombat
– Római katolikus templom (VII. ker. Rózsák tere 8.)

január 26., vasárnap
– Metodista imaház (VI. ker. Felsőerdősor u. 5.)

Minden alkalom 18:00 órakor kezdődik.

A kerületi programok részletes táblázata letölthető innen.

A központi imaheti kiadvány letölthető innen.

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Jótékonysági koncert  – gyülekezetünkért

Jótékonysági koncert  – gyülekezetünkért

A Vox Nova Baptista Férfikar jótékonysági koncertet tart április 27-én, szombaton, 17 órakor a Wesselényi utcai Baptista Imaházban. A koncerten klasszikus egyházi kórusművek, evangéliumi énekfeldolgozások hangzanak el. A belépés ingyenes, önkéntes adakozással az épület tetőhéjazat-cseréjét lehet támogatni. […]

Tartalom megosztása
Balatonszabadi táborhelyünk

Balatonszabadi táborhelyünk

Gyülekezetünk 2020 nyarán döntött úgy, hogy szeretne egy saját táborhelyet vásárolni, ahol tarthatjuk nyári gyermektáborainkat, és kisebb létszámú lelkigyakorlatos alkalmainkat. A gazdasági nehézségek ellenére két év alatt 25 millió forint adomány gyűlt össze a célra. […]

Tartalom megosztása
Krisztus hét szava a kereszten – festményprédikáció

Krisztus hét szava a kereszten – festményprédikáció

2023-ban is folytatódik a festményprédikációk sorozata a Wessiben. Márciusi alkalmunkon a közelgő nagypéntek eseményeihez kapcsolódunk. Krisztus hét szava a kereszten: a haldokló Jézus utolsó szavai, melyeket az evangéliumok őriztek meg. Hagyományosan a rövid mondásokat „szavaknak” […]

Tartalom megosztása