2020. 01. 13-17. – Gyülekezeti IMA7

2020. 01. 13-17. – Gyülekezeti IMA7

Gyülekezeti imahetünk célja, hogy összefogva el tudjunk közösen csendesedni, megállni és koncentráltan figyelni Isten hangjára, hogy felismerhessük akaratát, elmélyedhessünk a Vele való kapcsolatban, magunk átadásában. Legyünk együtt január 13-17-ig, hétfőtől péntekig minden nap, minél többen a kávézóban este 6 órától.

Akik személyesen is eljönnek, hozhatnak személyes imakéréseket is, amikért együtt is fogunk imádkozni. Akik nem tudnak eljönni, bekapcsolódhatnak távolról is naponként, hiszen az imádság összeköt. Ebben – és az alkalmakra való ráhangolódásban – segít, hogy az egyes napok imatémáit reggelente elküldjük e-mailben azoknak, akik ezt kérik. Ezekre a levelekre az alábbi űrlapon keresztül lehetséges a feliratkozás:

„Őrhelyemre állok, megállok a bástyán, és figyelek…”

Habakuk 2:1
Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

2020. 03. 16. – Mit spájzoljuk be…

2020. 03. 16. – Mit spájzoljuk be…

Sok veszély leselkedik a nehéz időszakokban a kapcsolatainkra is. Mit spájzoljuk be a válság idején, hogy a kapcsolatunk is túlélje? Ebben a témában jelentkezik élő adással Mihalec Gábor lelkipásztor és családterapeuta. Az interneten követhető videóban […]

Tartalom megosztása
2020. 03. 06. – Meddig? (önismereti vígjáték)

2020. 03. 06. – Meddig? (önismereti vígjáték)

Péntek este ismét a Wessiben lép fel az Attitűd Műhely! Előadásukat mindenkinek ajánljuk! Meddig? Mire mondunk igent vagy nemet? Gyere és vegyél részt egy vidám színházi utazáson! Kapcsolataink, akár munkahelyi, házastársi, baráti, mind-mind döntések sorozata […]

Tartalom megosztása
2020. 03. 02–05. – IgazságOK? – MEKDSZ Szabad-Napok

2020. 03. 02–05. – IgazságOK? – MEKDSZ Szabad-Napok

A Szabad-Napok egy, a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség által egyetemistáknak szervezett evangelizációs eseménysorozat, melynek során változatos alkalmakon együtt gondolkodhatnak az élet nagy kérdéseiről. Idén tavasszal a fő téma: IgazságOK? Van igazság? Ha igen, mi az? […]

Tartalom megosztása