Bölcsek a bölcsőnél, vagy amit akartok – festményprédikáció

Bölcsek a bölcsőnél, vagy amit akartok – festményprédikáció

Újra inspiráló bibliaórák a Wessiben! A tavalyi négy részes sorozat után idén is folytatódik a festményprédikáció-sorozat. Az első alkalom Máté leírása mentén szeretne eljutni – sok-sok illusztrációval – a közismert jelenet értelmezéséhez, ami nagyobb jelentőségű az üdvösségünkre nézve, mint azt gondolnánk.

Az epifánia görög szó, jelentése megjelenés, jelenlét. A keresztények számára Jézus Krisztus megváltóként való megtestesülését, illetve második eljövetelét jelenti. A hagyomány szerint január 6-án ünnepeljük, hogy a háromkirályok, Gáspár, Menyhért és Boldizsár, mint az ókori világ előkelő, pogány, keletről érkezett képviselői hódoltak az újszülött Jézus előtt. A Szentírás azonban nem ír arról, hogy hányan voltak, mi volt a nevük, mi volt a rangjuk, mi volt a koruk, melyik nemzetet képviselték. Máté nem ezekért a részletekért tartotta fontosnak, hogy az evangéliumba illessze a történetet. Minden kiegészítés az eredeti történethez képest tükrözi az eltelt kétezer év vallási, kulturális, társadalmi, világnézeti igényeit és vágyait. Végeláthatatlan a sor jól értesült, önjelölt kutatókból, akik a legvadabb teóriákkal állnak elő. Az alcím nekik szól.

Bibliaóra-vezető: Mikes Balázs

Mikes Balázs a gyülekezet diakónusa, aki civilben teológus és grafikus, elsősorban a középkorban készült, vallási témájú festmények alapján magyarázza az igét. A vetített illusztrációk alapján képet kaphatunk a középkorban élt ember hitéről, bibliaértelmezéséről, istenképéről. Mindeközben néző és előadó közösen ered az elveszett jelképek, szimbólumok nyomába. Sok érdekes információ is elhangzik a festmények alkotóiról, a mecénásokról, a képek megrendelőiről. Végső soron pedig a festmények maguk prédikálnak és mutatják be Isten csodálatos világát.

Időpont: 2021. január 28-án, csütörtökön este 6 órakor.

Online alkalom.

A festményprédikációk-sorozat korábbi alkalmai megtekinthetők Youtube-csatornánkon.

Bővebben a csütörtöki bibliaórákról.

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Jótékonysági koncert  – gyülekezetünkért

Jótékonysági koncert  – gyülekezetünkért

A Vox Nova Baptista Férfikar jótékonysági koncertet tart április 27-én, szombaton, 17 órakor a Wesselényi utcai Baptista Imaházban. A koncerten klasszikus egyházi kórusművek, evangéliumi énekfeldolgozások hangzanak el. A belépés ingyenes, önkéntes adakozással az épület tetőhéjazat-cseréjét lehet támogatni. […]

Tartalom megosztása
Balatonszabadi táborhelyünk

Balatonszabadi táborhelyünk

Gyülekezetünk 2020 nyarán döntött úgy, hogy szeretne egy saját táborhelyet vásárolni, ahol tarthatjuk nyári gyermektáborainkat, és kisebb létszámú lelkigyakorlatos alkalmainkat. A gazdasági nehézségek ellenére két év alatt 25 millió forint adomány gyűlt össze a célra. […]

Tartalom megosztása
Krisztus hét szava a kereszten – festményprédikáció

Krisztus hét szava a kereszten – festményprédikáció

2023-ban is folytatódik a festményprédikációk sorozata a Wessiben. Márciusi alkalmunkon a közelgő nagypéntek eseményeihez kapcsolódunk. Krisztus hét szava a kereszten: a haldokló Jézus utolsó szavai, melyeket az evangéliumok őriztek meg. Hagyományosan a rövid mondásokat „szavaknak” […]

Tartalom megosztása