Újból nyílnak a kapuk!

Újból nyílnak a kapuk!

Kedves Testvéreink, Barátaink!

2021. május 9-étől istentiszteleteinken újból lehetőség van a személyes részvételre.

Ahogy ezt már a februári nyitáskor is gyakoroltuk, továbbra is lesz élő közvetítés istentiszteleteinkről, de akik nagyon vágynak a személyes részvételre, azokat szeretettel várjuk.

Elsősorban azok vegyenek részt személyesen az istenteleteken, akiket már beoltottak. A korábbi nyitás körülményeivel ellentétben lényegében ma már mindenki számára elérhető a vakcina. Oltási igazolványt nem kérünk, de mindenkit bíztatunk arra, hogy ha még eddig nem tette, oltassa be magát.

Ezen túlmenően, a részvétel feltételi ugyanazok, mint februárban voltak. Akik nem érzik jól magukat, lappang bennük valami betegség, kérjük, ne jöjjenek alkalmainkra, mert másokat veszélyeztetnek. Azoknak is azt tanácsoljuk, hogy maradjanak az online alkalmaknál, akiknél a megfertőződés, más betegségeik miatt, különösen nagy veszélyt jelent.

Ahogy korábban is, ha a nagyteremben elérjük a maximális létszámot (minden résztevevőre 4 m2-nek kell jutnia), a további érkezőket a kisteremben és a kávézóban tudjuk fogadni, ott is létszámkorláttal.

Alkalmainkon a következő járványügyi óvintézkedéseket fogjuk betartatni:

  • belépéskor kézfertőtlenítés
  • arcmaszk folyamatos használata
  • mindenkitől, aki nem családtag, másfél méteres távolságtartás.

Rendező testvéreink segíteni fognak abban, hogy ne alakuljanak ki tömörülések az alkalom után a kijáratnál és a folyosón.

Mindannyian vágynánk már arra, hogy ne kelljen ilyen korlátozó intézkedéseket betartanunk, de nem jött még el ennek az ideje. Emlékezzünk arra, hogy Isten népe hányszor került olyan helyeztbe, hogy hosszú ideig kellett várakozniuk valamire. Merítsünk erőt ezekből a történelmi példákból.

Érzékelhető minden szinten, hogy az emberek türelme fogy. Mindenki ingerült és frusztrált. Az az imádságunk, hogy gyülekezetünk minden tagja és látogatója hadd legyen a saját környezetében só és világosság, ami jelen környezetünkben azt is jelenti, hogy reményt, békességet és Isten szeretetét tudjuk közvetíteni. Ahol kell, tudjunk vigasztalni, ahol kell bátorítani.

A gyülekezet elöljárósága

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Balatonszabadi táborhelyünk

Balatonszabadi táborhelyünk

Gyülekezetünk 2020 nyarán döntött úgy, hogy szeretne egy saját táborhelyet vásárolni, ahol tarthatjuk nyári gyermektáborainkat, és kisebb létszámú lelkigyakorlatos alkalmainkat. A gazdasági nehézségek ellenére két év alatt 25 millió forint adomány gyűlt össze a célra. […]

Tartalom megosztása
Fiatal házasok hétvégéje

Fiatal házasok hétvégéje

2023. április utolsó hétvégéjét a fiatal házasok nagy részével egy kapcsolatépítő hétvégén tölthettük együtt. Gyülekezetünkben már több éve havi rendszeres, a párkapcsolat építésével foglalkozó találkozásokat szervezünk jegyesek és fiatal házasok számára annak érdekében, hogy kiegyensúlyozott, […]

Tartalom megosztása
70 év

70 év

1953. Pünkösd. Akkor a középiskolában minden reggel a Szabad Nép – rádión beolvasott – vezércikke meghallgatásával kezdődött meg a tanítás. Hit, Jézus neve vagy gyülekezet említése szóba sem jöhetett. De odahaza diakónus édesapám minden este […]

Tartalom megosztása