Kübler János – Küldetésben – Lukács 10:1-12

Kübler János – Küldetésben – Lukács 10:1-12

„Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült. Így szólt hozzájuk: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! Útközben ne köszöntsetek senkit! Ha azonban egy házba beléptek, először ezt mondjátok: Békesség ennek a háznak! Ha ott a békesség fia lakozik, megnyugszik rajta a békességetek, ha pedig nem, rátok száll vissza. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra! Ha bementek egy városba, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek! Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa. Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak az utcáira, és mondjátok ezt: Leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, de tudjátok meg, hogy elközelített az Isten országa. Mondom nektek: könnyebb lesz Sodomának azon a napon, mint annak a városnak.”

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Koncsárd Balázs – János 3:1-21

Koncsárd Balázs – János 3:1-21

Tartalom megosztása

Tartalom megosztása
Kübler János – Máté 28:1-10

Kübler János – Máté 28:1-10

Tartalom megosztása

Tartalom megosztása