A Meyer Henrik Baptista diákotthon

A Meyer Henrik Baptista diákotthon

Misszió éve a Wessiben 2022–2023

Korábban a Tirannosz házban folyó missziós munkát mutattuk be honlapunkon. Most épületünk másik bentlakásos intézménye következik.

A diákotthonnak jelenleg 28 lakója van, akik Magyarországról illetve a környékbeli országokból (Erdélyből és Felvidékről), baptista közösségekből érkeztek. Vannak közöttük, akik a Baptista Teológiai Akadémia hallgatói és vannak olyan diákok is, akik más budapesti egyetemeken tanulnak.

A lakhatás biztosítása mellett fontos cél, hogy a diákok nyugodt, békességes körülmények között tudjanak tanulni. A legtöbben nem is ismerték egymást, amikor ide költöztek. Ezért munkáljuk azt is, hogy az itt lakók jó közösséggé formálódjanak. Vannak közösségépítő programok: például filmklubot követő beszélgetések, társasjátékok, kirándulás, sportolás. Ezek jó lehetőségek a barátságok elmélyítésére.

Szorgalmi időszakban minden héten van egy közös áhítat, ahol együtt énekelünk, és általában egy bibliai üzenetet hallgatunk meg. Az áhítat keretén belül lehetőség van a bizonyságtételre, a kiscsoportos beszélgetésekre és imádkozásra is.

Az a vágyunk, hogy a diákok zavartalanul tanulhassanak, fejlődhessenek és ezzel együtt azt is szeretnénk, hogy lelkileg megerősödjenek, éretté váljanak, elmélyüljenek az Istennel való közösségben. Imádkozzunk azért, hogy ezek megvalósuljanak!

Hálásak vagyunk Istennek a diákotthonért, a diákokért! Köszönjük a gyülekezetnek is, hogy lehetőséget, otthont biztosít ezeknek a fiataloknak azért, hogy egyetemi éveik alatt megfelelő környezetben, krisztushívő közösségben élhessenek.

Kübler János

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Fiatal házasok hétvégéje

Fiatal házasok hétvégéje

2023. április utolsó hétvégéjét a fiatal házasok nagy részével egy kapcsolatépítő hétvégén tölthettük együtt. Gyülekezetünkben már több éve havi rendszeres, a párkapcsolat építésével foglalkozó találkozásokat szervezünk jegyesek és fiatal házasok számára annak érdekében, hogy kiegyensúlyozott, […]

Tartalom megosztása
70 év

70 év

1953. Pünkösd. Akkor a középiskolában minden reggel a Szabad Nép – rádión beolvasott – vezércikke meghallgatásával kezdődött meg a tanítás. Hit, Jézus neve vagy gyülekezet említése szóba sem jöhetett. De odahaza diakónus édesapám minden este […]

Tartalom megosztása
Szimfonikus istentisztelet 2023 [galéria]

Szimfonikus istentisztelet 2023 [galéria]

Jubileumi, a Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet megalakulásának ünnepi évét nyitó Szimfonikus istentiszteletünkről korábban már beszámoltunk. Ahogy a korábbi zenés áhítatoknál is, hamarosan érkeznek a videók. Addig is néhány képpel ismét felelevenítjük az alkalmat. Galéria Tartalom megosztása

Tartalom megosztása