Gyülekezeti hétvégénk visszhangja

Gyülekezeti hétvégénk visszhangja

Egyéni és gyülekezeti identitásunk.

Lassan hagyománnyá válik gyülekezetünkben a közösségi hétvége megszervezése. Először 2015-ben vonultunk el Balatonszárszóra az SDG Családi Hotel és Konferenciaközpontba, hogy közösséget építsünk Istennel és egymással. Azóta – egy alkalommal másik helyszínen, a Covid miatt pedig 2020-ban kényszerszünetet tartva – örömmel és lelkesen készülünk ezekre a napokra. Ünnepnek is tekinthetjük a lehetőséget, amikor kicsit elvonulva a világ zajától együtt lehetünk Isten közelségében.

Izgalmas kérdés volt, hogy melyik téma elmélyítésére szánjuk ezt a két napot. A témaválasztást, előadásokat, csoportbeszélgetéseket legtöbb esetben kiválónak ítélték a visszajelzést adó résztvevők. Legnagyobb közösségi élményt a szombat este jelentette többek számára. Amikor betekintést nyerhetünk egymás életébe, harcaiba, nem csak az „ünneplő ruhás” énünket merjük megmutatni, hanem egymás küzdelmei, esetleges bukásai is tanulságul szolgálnak számunkra, ezek a testvéri kapcsolatok elmélyülésében, egymás tiszteletében is segítséget nyújtó pillanatok. Különleges alkalom is adódott szombat délután, amikor jó néhány testvér megtekintette a Balatonszabadi belterületén előleggel lefoglalt táborhelyet, ahol imádkoztak a leendő táborért, a projekt további előrehaladásáért.

Jövőre, velünk, ugyanitt?!

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Gyermektáborunkról

Gyermektáborunkról

Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. Akinek pedig világi javai vannak, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a […]

Tartalom megosztása
Házas-hétvége

Házas-hétvége

Harmadik alkalommal gyűltek össze a gyülekezet házaspárjai az immár hagyományosnak mondható Házas-hétvégére. Idén május végén, Parádfürdőn az Erzsébet Park Hotelben és az azt körbeölelő természetben tölthettük el közösen a teljes hétvégét gyülekezetünk lelkipásztorával és feleségével […]

Tartalom megosztása
Rendelkezés adónkról

Rendelkezés adónkról

Minden adófizetőnek lehetősége van arra, hogy évente az adójából 1+1 százalékot az általa meghatározott egy-egy kedvezményezett javára juttasson. A rendelkezés nem kötelező, de aki élni kíván ezzel a lehetőséggel, annak rendelkezőnyilatkozatot, nyilatkozatokat kell adnia. Rendelkezési […]

Tartalom megosztása