…a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta
Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen…
(Ézsaiás próféta könyve 53:4,5)
Nagyszombati gondolatok…
Most a héten, a koronavírus fertőzések kapcsán Jézus Krisztus élete és a nagyheti események új fénybe kerültek számomra és mélyebb értemet nyertek. Kórházi osztályunkra csütörtök délután egy óra leforgása alatt negyvenhét idős, koronavírussal fertőzött beteget hoztak be, egy szál ruhában, minden nélkül. Ezekkel a betegekkel csak szkafanderben, arcmaszkkal, védőszemüveggel és úgynevezett műanyag pajzsba öltözve lehet érintkezni. Letették az ágyakra a 70 és 90 év közötti, nagyothalló embereket, akik semmit nem értettek az egészből. „Űrlénynek” öltözött valakik jelentek meg és tevékenykednek körülöttük. Nem értették a beszédünket, hiszen az arcmaszk és pajzs alól mi is alig értjük egymást. Fel sem ismerjük egymást, ezért a ruhákra kívülről felírjuk a nevünket.
Hiába simogattam meg a betegeket kettős gumikesztyűben és hiába mondanék vigasztalást – nem érzik és nem értik. Csak akkor nyugodnának meg, ha levenném a pajzsot, a maszkot, a szkafandert és látnák az embert.
Mindez Nagycsütörtökön történt. Jézusra gondoltam, aki pont ezt tette velünk. Belépett az emberi élet fertőjébe szkafander nélkül, láthatóan, hallhatóan, tapinthatóan és megölhetően. Tudatosan felvállalta tettének halálos következményét, és Nagypénteken keresztre is feszítették.
„…önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára.” (Ézsaiás 53,12)
Dr. Szilágyi Ruth
