Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet
Imaáhítat 2020. május 31.
Könyörögjünk, hogy gyermekeink is megismerjék az Urat, és így megkapják a Szentlelket! Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Jóel próféta könyve 3:1
Üres templom, hálatelt szívek [galéria]
Gyülekezetünk történelmében nagyon ritkán fordult elő olyan, hogy több hónapon keresztül nem nyíltak meg a templomajtók, nem volt látogatható istentiszteleti alkalom a Wessiben. Az elmúlt hetekben-hónapokban mindannyian átélhettük ezt. De a modern technikának köszönhetően ezúttal […]
Nyitunk!
Örömmel készülünk és hívunk mindenkit újra istentiszteleteinkre, melyek közül a járványi korlátozásokat követő első éppen csodálatos ünnepünkre, Pünkösdre esett. Alkalmainkat 2020. május 31-étől a szükséges óvintézkedéseket bevezetve tartjuk meg. Kérjük a testvéreket, hogy a következők […]
Kübler János – Máté 7:24-29.
„Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a […]
Imaáhítat 2020. május 24.
Imádkozzunk azért, hogy a Szentlélek jelenléte nyilvánvaló legyen minden megnyilvánulásunkban! Az ÚR lelke beszélt általam, az ő szava volt nyelvemen. Sámuel második könyve 23:2
Kübler János – Máté 7:15-20.
„Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz […]
Imaáhítat 2020. május 17.
Kérjük Isten áldását, segítségét, hogy hitelődeink lelkesedéséhez, lendületéhez hasonlóan tudjunk missziózni ma is! Eszembe jutott ugyanis a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, […]
1% – Isten országát építjük
Támogassuk a baptisták társadalmi szolgálatát adónk 1+1%-ával! Közeleg az Szja bevallás és adónk 1+1%-a felajánlásának végső határideje! Amennyiben sem a bevallás részeként, sem a munkáltatónk útján nem rendelkeztünk, május 20-ig még lehetőségünk van arra, hogy […]
Imacsoport
„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.” (Fil 4:6) Kedves testvérünk! Az eddigi szolgálatai mellett gyülekezetünk imacsoportja új lehetőséget kínál a hozzánk tartozók számára: ha szeretnéd, hogy mi […]
Heizer Tamás – Máté 7:13-14
„Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik bemennek azon. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, […]