Házicsoportok

Házicsoportok

Gyülekezetünkben több évtizedes múltra tekint vissza a házicsoportok működése.

Néhány kis közösség már elérte a „felnőttkort”, több évtizede működik, bár a találkozások rendszere, helyszíne és a résztvevők összetétele időközben megváltozott. Néhány csoport viszont csak egy-két éves múltra tekinthet vissza. De mindegyik megalakulását az a szándék vezérelte, hogy egy-egy téma feldolgozására, átgondolására, megbeszélésére is lehetőség nyíljon – és e mellett Krisztus tanítványai között megvalósuljon a terhek és örömök együttes hordozása is, a szó szoros értelmében vett közösség, amely a gyülekezetben a nagyobb létszám és az időkorlátok miatt sokszor nem alakul ki. Van olyan csoport, ahova a „tagok” úgy érkeztek, hogy bemutatkozással kezdődött az első alkalom, mert egymás nevét sem ismerték, máshol régi barátságok erősödtek meg ilyen módon Krisztus közelségében. A csoportok  tematikája is különböző. Van, ahol egy könyv feldolgozásán keresztül tanulnak, épülnek, máshol a résztvevők által felvetett témák biblikus megválaszolása a cél.


Ezek házicsoport-találkozások is többségében online formát kaptak a járványügyi helyzet miatt. Bár ez nem a legideálisabb „találkozás”, az ige, az imádság, a beszélgetés, által mégis megszentelődhet az online tér, Isten ezeken a csatornákon keresztül is mun­kálkodik.

Ha valaki szeretne bekapcsolódni a házicsoportok közösségébe, szándékát az info@wessi.hu e-mail címen jelezze!

Tartalom megosztása