Közösségeink

Közösségeink

Egy hűséges barát, megértő társ, jó szomszéd, szerető testvér vagy rokon mindig nagy ajándék az életben. A nehéz napokban pedig mindezek felbecsülhetetlen kinccsé válnak.

Lehet, hogy úgy érezzük, a mostani időszak életünk nehéz napjai közé tartozik. Riasztó járványadatok, egyre távolabbinak tűnő megoldások tárulnak elénk napról-napra. Milyen nagy kincs, hogy ebben az időszakban sem vagyunk egyedül. Gondviselő, jó Atyánk kezében tart minket ma is, holnap is. És ad mellénk társakat, testvéreket ezen az úton. Bár a koronavírus miatt közösségi életünk is nagyot változott az utóbbi időszakban, most is rendelkezésünkre áll a testvéri találkozás többféle módja. Lehetőséget kapunk arra, hogy egymás hite által épüljünk, a meghallgatott bizonyságtételek által megerősödjön reménységünk, és mi is eszközzé válhatunk mások bátorításában személyes megtapasztalásaink megosztása által.

Honlapunkon is bemutatjuk a gyülekezetünkön belül működő kisebb közösségeket. Némelyikük ugyan felfüggesztette működését a járvány idejére, de legtöbbjük most is szeretettel várják a résztvevőket online alkalmakra. A részletekről információ az info@wessi.hu e-mail címen kérhető. Rendszeres alkalmainkról bővebb információ itt található.

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Jótékonysági koncert  – gyülekezetünkért

Jótékonysági koncert  – gyülekezetünkért

A Vox Nova Baptista Férfikar jótékonysági koncertet tart április 27-én, szombaton, 17 órakor a Wesselényi utcai Baptista Imaházban. A koncerten klasszikus egyházi kórusművek, evangéliumi énekfeldolgozások hangzanak el. A belépés ingyenes, önkéntes adakozással az épület tetőhéjazat-cseréjét lehet támogatni. […]

Tartalom megosztása
30 éve építkezünk…

30 éve építkezünk…

Az ország első, Wesselényi utcai, idén immár 137 éves baptista imaháza 1994-ben került vissza az egyház tulajdonába. Azóta folyamatosan megújul, idén – újra – a tető van soron. Az épületet rendkívül megviselték az állami tulajdonban […]

Tartalom megosztása
Gyülekezeti Imakéthét 2024

Gyülekezeti Imakéthét 2024

Gyülekezetünk január 8. és 21. között ima- és böjtheteket tart, új, a korábbi imahetektől eltérő formában. Idén minden reggel egy-egy rövid videóüzenettel bátorítunk és hívunk a közös imádkozásra. Ezek az igei üzeneteket kora reggelente a […]

Tartalom megosztása