Baptista Nagytábor 2022

Baptista Nagytábor 2022

Az idei Baptista Ifjúsági (MABIM) Nagytábornak július végén Tata adott otthont.

A program igencsak sűrű volt, a délelőtti alkalmak és szemináriumok mellett a délutáni lelkigondozások foglaltak el minket, de igyekeztünk kihasználni a sportolási lehetőségeket, illetve a tatai Öreg-tó közelségét is. Esténként újabb nagyalkalmak következtek, „hosszabb” dicsőítéssel és imaszolgálattal kiegészülve. A tábor során csodálatos volt megtapasztalni Isten kegyelmét és gondoskodását. Az alkalmak, a tanítás, a dicsőítés, valamint a lelkigondozások során is Isten jóakaratát és valóságát élhettük át. Külön öröm volt látni a fiatalok nyitottságát és hogy egyre nagyobb éhség, szomjúság tapasztalható az egyházban. A táborvezetőkkel és a szolgálói csapatban is szellemi, lelki egységet lehetett felfedezni. Külön hálásak vagyunk a tábor szervezői oldaláért és a közbenjáró csapatért hiszen az imádságos szívvel beletett rengeteg munkának kézzel fogható gyümölcsei voltak.

Ha egy mondatban kellene összefoglalni: mindannyiunk számára kiváltság volt a tábor, ahol Isten jóindulatát és áldásait közösen tapasztalhattuk meg.

Koltai Kristóf

Tartalom megosztása

You Might Also Like

Halld meg, Izráel…

Halld meg, Izráel…

Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: »Melyik a legelső az összes parancs közül?« Jézus így felelt neki: »Az összes parancs közül a legelső […]

Tartalom megosztása
Üldözött testvéreinkért

Üldözött testvéreinkért

Akikre nem volt méltó a világ… (Zsid 11:38) Ma Magyarországon ritkán szembesülünk az üldözött keresztények gondolatkörével, mert vagy a Terror Háza múzeumába zárjuk őket, vagy ha mai hírekben hallunk róluk, akkor a nagy távolság nyújt […]

Tartalom megosztása
Gyermektáborunkról

Gyermektáborunkról

Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. Akinek pedig világi javai vannak, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a […]

Tartalom megosztása