Jézus mennybemenetelének napja

Jézus mennybemenetelének napja

Kicsit elbújik a nagy ünnepek között a mai, ami idén változékony idő közepette érkezett el hozzánk. De az időjárástól eltekintve is sok bizonytalanság vesz minket körül. Elég, ha csak a szomszédban zajló háború híreire gondolunk. Vagy a gazdasági helyzetre. Ha pedig tájékozódni próbálunk, gyakran csak fokozódik bizonytalanságunk. Személyes helyzetünk is lehet olyan, hogy sok kérdést kellene megválaszolnunk magunknak.

Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Azok pedig leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent. (Lk 24:50-53)

Ezek az igeversek, Lukács evangéliumának utolsó sorai most arra fordíthatják figyelmünket, hogy Isten jelen van a változó, bizonytalan körülmények között is. Még ha nem is értjük, mi történik körülöttünk, Ő végrehajtja tervét. Jézus akkor a megrettent, kétségbe esett tanítványoknak bizonyosságot nyújtott. Ugyanez a bizonyosság adhat nekünk is erőt, ha mindennapi kétségeink, bizonytalanságaink között hánykódunk.

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

70 év

70 év

1953. Pünkösd. Akkor a középiskolában minden reggel a Szabad Nép – rádión beolvasott – vezércikke meghallgatásával kezdődött meg a tanítás. Hit, Jézus neve vagy gyülekezet említése szóba sem jöhetett. De odahaza diakónus édesapám minden este […]

Tartalom megosztása
A jubileumhoz

A jubileumhoz

A jubileum emlékünnepet jelent. Emlékezünk is és ünnepelünk is. Egy krisztusi gyülekezet mindig Istennel együtt akar ünnepelni. Ezért amikor visszaemlékezünk különböző nagyszerű eseményekre, csodákra, akkor mindig arra gondolunk hogy Isten volt az aki akkor is […]

Tartalom megosztása
Húsvéti gondolatok

Húsvéti gondolatok

Nem tudom, hogyan alakulnak ki szavak, mindenesetre nagyon érdekes, hogy a sír egyidejűleg főnév is, és ige is. Bibliámat olvasva figyeltem erre fel:  Mária pedig kint állt a sírnál, és sírt… (Jn 20:11 Ver).  A sírnál sírni […]

Tartalom megosztása