Gyülekezeti hétvége – 2023

Gyülekezeti hétvége – 2023

Gyülekezeti hétvégénket október 6-a és 8-a között tartjuk, a már hagyományosnak mondható helyszínen, a balatonszárszói SDG Hotel és Konferencia-központban. Terveink szerint az elköteleződés témakörét járjuk körül majd körül, igei vezérgondolatai a következők:

Ekkor odament az egyik írástudó, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól felelt nekik, megkérdezte tőle: Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül? Jézus így válaszolt: A legfőbb ez: „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!” és: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!” A második ez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat. (Mk 12:28-31) 

Az életünk, a jövőnk múlik azon, hogy elfogadjuk-e, továbbadjuk-e, megéljük-e ezt! A teremtés: szeretetből fakadó élet, kapcsolat: Az Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne (1Jn 4:16)

A megváltás Isten szeretetének a legfényesebb bizonyítéka: Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért (Jn 15:13).

Általa szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által” (Róm 5:5).

Következményeként a Lélek megtermi bennünk a gyümölcseit: A Lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, türelem, szelídség, jóság, hűség, szívesség, önmegtartóztatás (Gal 5:22).

Jézus nem dorgálta meg Pétert bukása után, hanem kérdezett tőle: …Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő pedig így felelt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Jézus ezt mondta neki: „Legeltesd az én bárányaimat!” Másodszor is megszólította: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Ő ismét így válaszolt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus erre ezt mondta neki: „Őrizd az én juhaimat!” Harmadszor is szólt hozzá: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: „Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus ezt mondta neki: „Legeltesd az én juhaimat!” (Jn 21:15-17)

Jézus Krisztus ma hozzánk intézett kérdései:

Szereted-e a családodat, hozzád tartozókat?
Szereted-e a Krisztus gyülekezetét? 
Szereted-e a szolgálatodat?

Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!

Tartalom megosztása

You Might Also Like

Támogasd egyházunkat és gyülekezetünket adód 1+1 százalékával

Támogasd egyházunkat és gyülekezetünket adód 1+1 százalékával

Miért várnád meg a májusi határidőt? Ha teheted, miért ne tennél jót? Mi rendelkezünk arról, hogy az egyébként már levont adónk 2%-át mire fordítsa az állam. Döntsünk! Kérjük barátaink, szomszédaink, munkatársaink segítségét is, amennyiben készek […]

Tartalom megosztása
Halld meg, Izráel…

Halld meg, Izráel…

Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: »Melyik a legelső az összes parancs közül?« Jézus így felelt neki: »Az összes parancs közül a legelső […]

Tartalom megosztása
Üldözött testvéreinkért

Üldözött testvéreinkért

Akikre nem volt méltó a világ… (Zsid 11:38) Ma Magyarországon ritkán szembesülünk az üldözött keresztények gondolatkörével, mert vagy a Terror Háza múzeumába zárjuk őket, vagy ha mai hírekben hallunk róluk, akkor a nagy távolság nyújt […]

Tartalom megosztása