Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: „Békesség néktek!” (Jn 20:19)
A tanítványok hasonló helyzetben voltak akkor, mint mi most. Féltek, bezárkóztak. A feltámadott Jézus Krisztus felkereste, bátorította őket, sőt később feladatokkal bízta meg őket.
Békesség néktek! – mondta tanítványainak. A szorongatott helyzet még valóságos volt, a körülmények egyelőre nem javultak, de a krisztusi békesség valóságos nyugalmat hozott követőinek. Ez a békesség nem elsősorban háború, vagy harc hiányát jelenti, hanem a belső, lelkünkben megszülető örömnek, rendezettségnek, Istenre hangolódásnak a valóságát, megtapasztalását – minden élethelyzetben.
Erre a békességre úgy juthatunk el, ha tiszta a lelkiismeretünk, elfogadtuk Jézus Krisztus kereszten, nekünk is felajánlott bocsánatát, megbékültünk Istennel, rendeztük emberi kapcsolatainkat – amennyire rajtunk áll –, és feltételek nélkül, mindenestől az örökkévaló, mindenható Úrra bíztuk az életünket, szeretteinket, sorsunkat, jövőnket.
Imádkozzunk azért, hogy személyes találkozások hiánya ellenére erős és tartalmas maradjon egymással való közösségünk.
Kübler János
