„…sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.” (Róm 12:5)
Amikor átadtuk Istennek az életünket, beléptünk haditengerészetébe, és felszálltunk az egyik hajóra. Ennek a hajónak egy célja van – hogy biztonságban átvigyen bennünket a túlpartra.
Ez nem sétahajó, hanem hadihajó. Nem arra hívattunk el, hogy egész életünkben a kedvteléseinknek éljünk, hanem arra, hogy szolgáljunk. Mindannyian más és más feladatot kaptunk. Egyesek minden erejükkel azon fáradoznak, hogy megmentsék a fuldoklókat, a hajótörötteket, az Istentől elsodródottakat. Mások a hajót érő támadásokat verik vissza: ők kezelik az imádság és a dicsőítés ágyúit. Megint mások a legénységet szolgálják, etetik, tanítják.
Mások vagyunk, de valamiben mégis hasonlítunk. Mind el tudjuk mesélni, hogyan találkoztunk a kapitánnyal, mivel mindannyiunkat személyesen hívott meg a hajóra. Követtük őt, fel a kegyelem kikötőpallóján át a hajóra. Egy a hajó, egy a kapitány és egy az úti cél. Bár ádáz harc folyik ellenünk, a hajó biztonságban van, mert Isten a kapitányunk. Nem fog elsüllyedni. Efelől semmi kétségünk nem lehet.
(Max Lucado: Kegyelem napról napra)