Mennyit ér a boldogság?

Mennyit ér a boldogság?

Gyakran ad a közgazdaságtan olyan nézőpontot, ami segít a lelkünk és a kapcsolataink belső logikáját megérteni.

A gazdaságtan egyik alapvetése, hogy mindennek ára van. Például, ha veszünk egy családi házat, akkor annak sok-sok millió az ára. Ha egy jó helyen lévő, felújított, és ideális méretűt, akkor az még többe kerül. A jó döntéseknek, az emberi értékeknek, sőt az áldásoknak bizony van ára. Családban élni, gyermekeket nevelni, gyülekezetnek tagja lenni a legjobb dolog, de komoly ára van: rengeteg türelem, lemondás, alkalmazkodás, energiabefektetés, időráfordítás.

Sok kapcsolat azért megy tönkre, mert döntéskor nem nézzük meg az árcédulát, csak az előnyeit látjuk, és amikor fizetni kell, törődni vele, építeni, elfogadni, együttműködni, akkor megdöbbenünk. Ez nekem nem éri meg, és alkudozni kezdünk. És amint, faragjuk az árat, kevesebbet adunk és teszünk érte csökken a minősége. Ördögi kör, mert ahelyett, hogy az alacsonyabb ár miatt nőne az elégedettségünk, éppen ellenkezőleg: beszakad, hiszen végül rosszabbat kapunk, emiatt ismét alkudozni kezdünk… Pedig logikus lenne, hogy a jó dolgoknak nagy ára van, a rosszaknak pedig alacsony.

A közgazdászok azt is mondják, hogy az árat nemcsak az határozza meg, hogy mennyit adunk érte, hanem a helyettesítő termékek is. Vagyis, ha úgy döntök, hogy inkább albérletben maradok, akkor ugyan nem kell kifizetnem a ház óriási értékét, ehelyett havonta fizethetem az egyre emelkedő bérleti díjat. Ha nem vállalok kapcsolatot, vagy közösséget, akkor bizony annak is ára van, például sosem kapok a gyermekeimtől ákombákomos rajzocskát, helytelen felirattal, hogy Szeretlek anya, apa, vagy nincs kitől segítséget kérnem a bajok közepette! Nagy az érzelmi ár, jelentős az elmaradt haszon!

Fontos, hogy tudjuk, a jó döntéseknek, az értékeknek, az áldásoknak van ára! Az árat ne csak a szubjektív érzéseink alapján értékeljük, hanem vegyük figyelembe az alternatívákat is, mert mindennek ára van, a rossz döntéseknek egyenesen horribilis! Ha tisztában vagyunk ezzel, akkor nem bizonytalanodunk el, tudjuk, hogy miért éri meg alkalmazkodni a másikhoz, inkább adni, mint kapni, hajnalban felkelni etetni, kialvatlanul élni évekig… Csak így lehetünk folyamatosan gyarapodó belső kincs birtokosai.

Keresztényként pedig különösen elgondolkodtató, hogy nemcsak mi fizetünk. Éppen ellenkezőleg, a legnagyobb kincsért nem mi fizettünk csillagászati árat. Ajándékba kaptuk és az óriási ára volt.

Elekes József

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Pihenés? Nyugalom?

Pihenés? Nyugalom?

Már a Biblia első lapjain, a teremtéstörténetben is olvashatunk a pihenés időszerűségéről. Teremtő Istenünk hat nap alkotó munka után megpihent, megáldotta és megszentelte a hetediket. Időnként talán úgy gondoljuk, hogy az ő munkája esetében ez […]

Tartalom megosztása
„…kegyelmed, URam, megtámasztott engem”

„…kegyelmed, URam, megtámasztott engem”

A 94. zsoltár 17-19 versei sokat jelentenek nekem, és úgy gondolom, mindenkinek bátorító igék lehetnek. Kétféle fordításban is olvasva, mert a különböző szóhasználat számomra gazdagítja, árnyalja az üzenetet: Ha az ÚR nem lett volna segítségemre, […]

Tartalom megosztása
A pünkösdi csoda

A pünkösdi csoda

…amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. (János 16:13) Az örökkévaló Isten emberek iránti […]

Tartalom megosztása