Amikor egy-egy jeles alkalom kapcsán sok boldogságot kívánok valakinek, bevallom, hogy általában nem úgy értem, hogy kívánok sírást, bántást, alázatot, vágyakozást és hasonló „jókat”. Magam sem ezekre vágyom, amikor a boldogságot keresem.
A boldogmondásokra eddig valahogy úgy tekintettem, mintha Isten egyfajta „kártérítésre” tett ígérete lenne… vagy még inkább, mintha egy hosszú lejáratú „boldogságbiztosítás”. Most a törlesztés ideje van, később, a futamidő lejártával jöhet esetleg a kamat. Akik betartják a szerződésben foglaltakat, és közben nehézségük támad, végül majd boldogok lesznek, mert megvigasztaltatnak, megelégíttetnek, irgalmat nyernek, öröklik a földet és elnyerik a mennyet…
Vagy mégsem csak erről van szó? Hétköznapi vonatkozásban nehezen értelmezhető gondolatok ezek, nagy távlatokkal, mégis valójában már többször kaptam belőle kóstolót, előleget…
Még egész fiatal koromban, amikor semmit sem tudtam Istenről, éreztem, hogy kell valakinek lennie, aki mindig lát, érti és ismeri a gondolataimat is. Vágyakoztam az igazság után, kerestem. Amikor végül kezembe került a Biblia, éreztem, hogy megtaláltam. Átéltem, hogy ez több mint egy könyv, ez átvilágít, utat mutat, igazat beszél. – Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. (Mt 5:6)
Aztán szembenéztem a bűneimmel és elkeseredtem. De Isten irgalmas volt hozzám, és megvigasztalt. – Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. (Mt 5:4)
Szerető, összetartó, rendezett családban nőttem fel, de nem hitben. Minden vágyakozásom ellenére nehéz volt számomra hinni. Magamat és a bűneimet már láttam, Istent még nem. Amikor ezekben őszintén kitártam a szívemet, egyszerre eloszlott a kétség bennem. Amikor megtisztult a szívem, megláttam Istent. – Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. (Mt 5:8)
Egyszer meghívtam hozzánk a legközelebbi kollégáimat. Az akkori tanszakvezető megkért, hogy a GYES-ről visszajövő régi-új kolléganőt ne hívjam meg, mert ő nem annyira kedveli. Nem volt ebben békességem, meghívtam őt is, gondoltam, lesz, ami lesz. A vendégség után felhívott a főnököm, hogy ő úgy szégyelli magát, amiért előítéletei voltak, olyan jó, én nem hallgattam rá, és mennyire jó légkörű találkozó lett. Hozzátette, hogy ő sajnos nem ilyen jó keresztény, de milyen jó, hogy én ilyen krisztusi lelkülettel voltam. Nahát, én ezt nem gondoltam magamról, de meglepett, hogy ő ezt így fogalmazta meg… – Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. (Mt 5:9)
Megtérésem után gyakran bántottak és gúnyoltak a hitemért, de mivel úgy gondoltam, hogy „ez benne van a csomagban”, nem éreztem személyes sérelmet, sőt inkább örömöt, amiatt, hogy nem voltam gyáva, vagy meghasonlott. – Boldogok vagytok, amikor az emberek miattam megsértenek titeket, üldöznek, és mindenféle gonoszságot hazudnak rólatok. (Mt 5:11)
Szeretnék Krisztusra hasonlítani. Sajnos Ő, aki tényleg mindig lát, érti és ismeri a gondolataimat is, tudja, hogy milyen messze vagyok ettől, hogy sokszor szánalmas az igyekezetem, néha meg fel is adom…, de a boldogság végül is ezek szerint a krisztusi jellem: az igazság, irgalom, szelídség, szeretet és a többi…
Dósa Iringó
