A közös imádság ereje

A közös imádság ereje

A koronavírus-járvány miatti rendkívüli körülmények között következő időszakban várhatóan nem nagyon lesz lehetőségünk a személyes találkozásra, együtt imádkozásra. Ugyanakkor, a ránk váró nehéz időszakban különösen fontos, hogy ne csak egyénenként, hanem összetartó közösségként is Isten elé vigyük magasztalásunkat, hálánkat, bűnvallásunkat, kéréseinket.

Ezért kérjük a testvéreket, hogy minden este 20-21 óra között imádkozzunk „együtt” – mindenki otthon, vagy ahol éppen tartózkodik. Ha nem is biztos, hogy pont ebben az időszakban be tud kapcsolódni az imádkozásba, de fontos lenne, hogy minél többen, gyülekezetként is Isten elé álljunk a kényszerű fizikai elszigeteltség várhatóan hosszú heteiben is.

Ebben a blogban bátorító üzeneteket osztunk meg ehhez Isten közelségére vágyódó közösségünkkel.


A Bátorító blog összes bejegyzése

A hírlevélre feliratkozott testvérek e-mailben is megkapják az igei bátorítást.

Tartalom megosztása

Kapcsolódó tartalmak

Április 27. – Az Úr mellettünk áll

Április 27. – Az Úr mellettünk áll

„…az ÚR Józseffel volt!” (1Móz 39:2, 21, 23) Ezeket a gondolatokat egy kedves barátom írta, amikor beteg gyermekük született és vívódott lelkében a kérdéseivel: Mikor hangzottak el ezek a szavak? Amikor Józsefet próbák, nyomorúságok szenvedések […]

Tartalom megosztása
Április 21. – Nekünk készíti a helyet

Április 21. – Nekünk készíti a helyet

Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, […]

Tartalom megosztása
Április 20. – Nem csupán egy tanács

Április 20. – Nem csupán egy tanács

Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. (Jn 14:1) Jézus Krisztus biztatásának – ne nyugtalankodjatok – nagyon gazdag a jelentéstartalma, többféleképpen fordítható: Ne legyetek szomorúak, ne engedjétek, hogy összezavarodjanak a gondolataitok, ne […]

Tartalom megosztása